2019. január 22. | 12:04

Vajon sikerül kilábalnia kilátástalannak tűnő helyzetéből a két patinás F1-es istállónak?

Társszerző: Hajdu Balázs

A Forma 1-ben egyre több csapat rendelkezik fiókcsapattal. Martin Brundle, egykori pilóta szerint ennek a McLaren és a Williams látja kárát, hiszen ők nem tudnak profitálni ebből a jelenségből.

Ez a két brit istálló a sportág történetének két legsikeresebb csapata: 17 konstruktőri bajnoki cím, 296 futamgyőzelem. Egyikük sem nyert azonban futamot 2012 óta. A McLaren a 2014-es szezonnyitó óta nem tudott senkit felállítani a dobogóra, arról nem is beszélve, hogy 2008-ig kell visszamenni az utolsó világbajnoki címért, melyet Lewis Hamilton zsebelt be.

A Williams Jacques Villeneuve 1997-es sikere óta nem ünnepelhetett világbajnoki címet. A V6 turbó-hibrid korszak kezdetén, 2014-ben jól szerepeltek, 2018-ban viszont a konstruktőri verseny utolsó helyére csúsztak vissza.

Az Autosport International Show rendezvényen Martin Brundle a következőket mondta:

„A probléma mindkét csapat esetében az, hogy messze vannak attól a szinttől, amit a Forma-1 megkíván. Vagy gyári csapatnak kell lenned, vagy olyan fiókcsapatnak, mint a Haas, vagy a Toro Rosso, és akkor részesülhetsz a nagyok fejlesztéseiből. A McLaren és a Williams is légüres térben mozog, hiszen egyik kategóriába sem tartoznak. Reméljük, hogy lesz még számukra jobb periódus is. Be kell látnunk, hogy nehéz küzdeniük egy olyan csapat ellen, mint a Haas. Ott teljesen más üzleti modellt követnek, és élvezik a Ferrari és a Dallara támogatását.”

A Ferrarival történő együttműködés miatt néhány csapat – köztük a McLaren is – támadta a Haast, pedig minden szállított alkatrész és technológia átadása a szabályok adta kereteken belül történt.

Brundle szerint az egyetlen módja, hogy megvédjék a privát csapatokat, ha elüldözik a Haast és társait a Forma-1-ből. Gyorsan leszögezte azonban, hogy nem akarja, hogy a Haas, vagy a hozzá hasonló csapatok kiszálljanak.

„Mindössze 20 autó van a mezőnyben, így meg kell becsülni minden résztvevőt, aki pénzt, időt és energiát nem sajnálva áldoz erre a sportra. Mindenkinek jut valami. Szerintem Ross Brawn (a Forma-1 sportigazgatója) minden egyes reggel úgy ébred, hogy próbál találni valaki olyat, aki hajlandó támogatni a Száguldó Cirkusz jövőjét.”

A McLaren jelentős vezetőségi átszervezést kívánt végrehajtani, ennek érdekében szerződtették a korábbi Porsche LMP1 igazgatót, Andreas Seidlt.

„Seidl sokat tett le az asztalra a Porschénál, az önéletrajza pedig magáért beszél”, mondta Brundle. „A McLaren komoly átszervezésen megy keresztül, jól láthatók a törekvéseik. Seidl tapasztalata sokat érhet Zak Brown vezérigazgató, és Gil de Ferran sportigazgató mellett. Seidl kinevezése egy tervezett dolog, világosan látszik a koncepció. A cél egyértelmű: a McLaren szeretne visszakerülni az élmezőnybe. Oda, ahová tartozik.”

  • Címkék: