2019. május 13. | 15:37

Hamilton már a rajtnál megelőzte Bottast, ezzel eldöntötte a Spanyol Nagydíj végeredményét

Lewis Hamilton a második helyről indulva simán lerajtolta Bottast, az első kanyarban azonban hárman fordultak egyszerre. Vettel ért az Ezüst Nyilak mellé, ő jött ki utolsónak a kanyarból és még Verstappen is átugrotta a németet.

A 12. körben Leclerc is megelőzte, mivel a Ferrari ezúttal tényleg őt tartotta gyorsabbnak, viszont később vissza is kellett adnia a kapott pozíciót. A kerékcserék a 20. kör magasságában kezdődtek és nem mindenkinél volt zökkenőmentes. A kiállásokat követően nem változott az élmezőny sorrendje. Amikor pedig azt hittem, hogy beállt a rend, akkor a 46. körben Bernd Mayländernek is akadt dolga, ugyanis Lance Stroll és Lando Norris összeért a kettes kanyarban, majd a kavicságyban végezték.

 

A biztonsági autó hét kör erejéig vezette a mezőnyt, majd az újraindításnál Hamilton, Bottas, Verstappen, Vettel, Leclerc volt a sorrend. Gasly ráesett a monacóira, aki kicsit megtorpant a zöld zászló láttán, de végül nem tudta megelőzni. Eközben mögöttük a két Haas ért össze, szerencsére nem lett komolyabb következménye a kakaskodásuknak. Az utolsó tíz körben a Magnussen, Sainz, Kvjat, Grosjean quartett szolgáltatta az izgalmat kisebb csaták formájában, amelyeket pontszerző helyekért folytattak.

Végül idén harmadszor Hamiltont szelte át elsőként a célvonalat, őt csapattársa követte. Ez azt jelenti, hogy a 2019-es szezon első öt versenyét kettős győzelmekkel a Mercedes húzta be.

A Spanyol Nagydíj pontszerzői:

  1. Lewis Hamilton - 26 pont
  2. Valtteri Bottas - 18 p .
  3. Max Verstappen - 15 p .
  4. Sebastian Vettel - 12 p.
  5. Charles Leclerc - 10 p .
  6. Pierre Gasly - 8 p.
  7. Kevin Magnussen - 6 p .
  8. Carlos Sainz - 4 p.
  9. Danyiil Kvjat - 2 p.
  10. Romain Grosjean - 1p.

A Formula 1 pontversenyének élmezőnye a Spanyol Nagydíj után:

  1. Lewis Hamilton - 112 pont
  2. Valtteri Bottas - 105 p.
  3. Max Verstappen - 66 p.
  4. Sebastian Vettel  - 64 p.
  5. Charles Leclerc - 57 p.

A Top csapatok állása a Spanyol forduló után:

  1. Mercedes - 217 pont
  2. Ferrari - 121 p.
  3. Red Bull Racing Honda - 87 p.
  • Címkék:
  • F1