2020. március 24. | 12:37

A fiatal magyar pilóta a TCR-ben is szereplő olasz BRC Racing versenyzője lett.

Fontos mérföldkőhöz érkezett pályafutásában Nagy Dániel, hiszen a Michelisz Norbertet is foglalkoztató BRC Racing csapatához igazolt, ahol a túraautó Európa-kupában (TCR) versenyez majd. Erre természetesen akkor kerülhet sor leghamarabb, ha a koronavírus miatt tolódó versenysorozat kezdetét veszi.

"Óriási megtiszteltetés a számomra, hogy a WTCR-bajnok Michelisz Norbert csapatához tartozhatok és ilyen tapasztalt szakemberekkel dolgozhatok együtt. A TCR az elmúlt években bizonyította, hogy az egyik legerősebb az elérhető kategóriájú túraautó-bajnokságok között. Szeretnék itt tovább fejlődni, és remélem, hogy lesz lehetőségem futamokat nyerni." – mondta a 21 éves Nagy, aki még 2015-ben mutatkozott be a TCR-ben.

Mostantól pedig a BRC Racing Hyundai i30N volánja mögött veheti fel a küzdelmet az ellenfelekkel.

MTI