2020. február 14. | 18:15

Ha kíváncsi vagy Ross Brawn véleményére, most megtudhatod.

Társszerző: Hajdu Balázs

Lewis Hamilton és Michael Schumacher három idényben versenyzett egymás ellen a Forma-1-ben, mindketten saját korszakuk meghatározó versenyzői voltak. Hamilton 2020-ban beállíthatja a német legenda rekordját, amennyiben megnyeri hetedik világbajnoki címét. Az alábbiakban Ross Brawn, a Forma-1 sportszakmai igazgatójának véleményét olvashatod.

Brawn mindkét versenyzővel dolgozott együtt. Schumacher összes világbajnoki címénél technikai igazgatóként segédkezett – a Benetonnál 1991 és 1996 között, a Ferrarinál pedig 1997-től 2006-ig. Ő volt az, aki 2013-ban szerződtette Hamiltont a Mercedeshez – éppen Schumacher helyére.

„Mindkét pilóta istenadta tehetség. A semmiből képesek varázslatos dolgokat véghez vinni az autóban. Lewis időmérős köreitől eláll az ember lélegzete, Michael pontosan ugyanilyen volt. Kivételes versenyzők képesek erre a teljesítményre. Hamilton minden VB-címét megérdemelte. A megfelelő időben igazolt a megfelelő csapathoz. Még mindig csúcsformában van. Egyszerűen nem követ el hibákat. Kivételes teljesítményt nyújt, nem a szerencsének köszönheti győzelmeit” - mondta Ross Brawn.

A hetedik világbajnoki cím megszerzése mellett Hamilton idén megdöntheti Schumacher legtöbb futamgyőzelemre vonatkozó rekordját. A német 91 sikerrel zárta pályafutását. Sokan úgy vélték, ezt soha senki nem fogja megismételni. Hamiltonnak 9 győzelem hiányzik hozzá. Brawn azonban rávilágított a két bajnok közti különbségekre is.

„Különböző korszakban, különböző versenyhelyzetben, különböző autókban versenyeztek. A személyiségükről már nem is beszélve. Lewis elképesztően profi, elszánt és elkötelezett, Michaelben viszont volt egy olyan mértékű alaposság és részletesség, amire Hamiltonnak nincs szüksége. Schumacher egy olyan korszakban nőtt fel, amikor még nem volt ennyire fejlett a technológia. Az adatok elemzése nem volt ennyire részletes, nagyobb szerep hárult a pilótákra. Ma már azonnal ott van a mérnökök előtt minden adat, a pilótát szinte meg sem kell kérdezni az autó viselkedéséről.”

„Amikor először dolgoztam együtt Michaellel, egy papírra írtuk fel a kanyarszámokat, és neki el kellett magyaráznia, hol lépett fel alulkormányzottság vagy túlkormányzottság. Ezt követően kezdtük az elemzést. A szükségletek és elvárások megváltoztak. Michael aktívan részt vett az autó beállításában, Lewisnak erre már nincs szüksége. Nem tudom, mire lenne képes egy technológiailag kevésbé fejlett korszakban.”

Michael Schumacher és Lewis Hamilton statisztikái a 2020-as idény előtt

  • Schumacher vs Hamilton
  • Pole pozíciók: 68-88
  • Győzelmek: 91-84
  • Bajnoki címek: 7-6
  • Leggyorsabb körök: 77-47
  • Mesterhármas (pole, győzelem, leggyorsabb kör): 22-15
  • Dobogók: 155-151
  • Első sorok: 116-145
  • Pontszerző versenyek: 221-213
  • Vezetett körök: 5111-4486
  • Top 10 helyezések:226-216
  • Címkék:
  • F1