2022. április 05. | 15:27

A holland pilóta szerint Leonardo DiCaprio megfelelő lenne erre a szerepre.

A Forma-1 történetében számos legendás rivalizálás színesítette a versenyeket. Alain Prost és Ayrton Senna késhegyre menő csatákat vívtak egymás ellen, különösen onnantól vált ez kiélezetté, amikor Senna a McLarenhez igazolt 1984-ben. Erről az időszakról film is készült, ahogy James Hunt és Niki Lauda párharcát is a Rush – Hajsza a győzelemért című filmben örökítették meg az alkotók. A 2021-es F1-es világbajnoki cím Max Verstappen és Lewis Hamilton között dőlt el, méghozzá drámai csatában. A Red Bull holland pilótája újságírói kérdésre eljátszott a gondolattal, ki alakíthatná őt, ha kettejük párviadaláról is film készülne.

„Először is, remélem, hogy a filmforgatásra soha nem kerül sor. Nekem most nincs erre szükségem. Ha mégis elkészülne az alkotás, szerintem Leonardo Di Caprio játszhatna engem” – idézi Verstappent a Mirror című brit napilap.

Max Verstappen élesen kritizálta a Netflixen látható Drive to Survive sorozatot, mely a holland szerint egy kissé túlzó dramaturgiával mutatja be a Forma-1-ben zajló eseményeket. A Red Bull versenyzője nem kíván szerepelni ehhez hasonló alkotásokban, sokkal inkább a pályán nyújtott teljesítményére szeretne összpontosítani. Hamiltonnal kapcsolatban elmondta, nagyon tisztelik egymást, keményen, de sportszerűen küzdöttek a másik ellen, és a britet tartja minden idők egyik legjobb pilótájának.

Verstappen és Leonardo DiCaprio
Fotó: Depositphotos

Ami a 2022-es szezont illeti, a Ferrari és a Red Bull jelenleg a Mercedes előtt van, így Hamiltonéknak sokat kell még dolgozniuk, ha futamgyőzelmekért akarnak harcolni. A hétszeres világbajnok jelenleg 5. helyen áll az egyéni tabellán, hátránya két futamot követően 29 pont az éllovas Charles Leclerc mögött.

A Száguldó Cirkusz mezőnye a hétvégén Ausztráliába látogat, ahol 2019 óta nem rendeztek futamot a koronavírus-járvány miatt. Pozitív Covid-teszt miatt Sebastian Vettel kihagyta az évad első két versenyét, Melbourne-ben viszont már ismét ő vezetheti az Aston Martint.

Nyitókép: Depositphotos

  • Címkék:
  • F1