2019. május 29. | 16:45

A Red Bull úgy döntött, hogy nem támogatja az Air Race világbajnokságot 2020-tól

Már az idei naptárban szereplő versenyek közül sem rendezik meg mindet, csak három forduló lesz megtartva. Személy szerint örülök neki, hogy a hányattatott sorsú magyar fordulót is megrendezik a Balaton parton július 13–14-én. Ezen kívül Oroszországba látogatnak el a világ legjobb pilótái június 15–16-án, a tervek szerint pedig szeptember 7–8-án a Japán versennyel zárul a Red Bull Air Race 2003 óta íródó története.

Az évek alatt több mint 90 versenyt rendeztek világszerte, Magyarországra pedig 12 alkalommal látogattak el. A világ legkiválóbb pilótái csaptak össze az épített pályákon, melyeket alacsonyan, nagy sebességgel és lélegzetelállító manőverekkel fűszereztek.

Az év elején kérdésessé vált a budapesti forduló jövője, mert a főpolgármester nem adta meg a szükséges engedélyeket a rendezőknek. Majd a lehetséges helyszínek között a Velencei-tó és a Balaton szerepelt. Végül Zamárdi ad otthont az utolsó Air Racenek.

A sorozat weboldalán olvasható közleményben a cég azzal indokolja döntését, hogy a kimagasló színvonal ellenére nem vonzott annyi embert, mint a Red Bull által támogatott egyéb rendezvény.

A levelet köszönetnyilvánítással zárja a cég, amelyben megköszöni a 16 éves kemény munkát a pilótáknak, a csapatoknak, a partnereknek, a rendező városoknak és a Red Bull alkalmazottainak.

Sajnálattal veszem tudomásul, hogy az energiaital gyártó felfüggeszti a világkupát, viszont kíváncsian várom, hogy a cég mit fog kitalálni helyette...