2020. február 13. | 14:21

Nem adja fel a versenyzést a lengyel.

Társszerző: Hajdu Balázs

Robert Kubica idén a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) versenyez. A 35 éves, egykori F1-es pilóta 8 év kihagyás után tavaly tért vissza a Száguldó Cirkuszba. A Williams csapatával jobbára a mezőny végén kullogott, ő szerezte az istálló egyetlen pontját a Német Nagydíjon. Kubica a 2020-as idényben az ART Grand Prix színeiben, egy BMW M4 volánja mögött bizonyíthat a patinás túraautós sorozatban.

„Már régóta csábított a DTM, nagyon várom pályafutásom új fejezetét” mondta Kubica.

A csapatválasztás nem véletlen, az ART Grand Prix istállót ugyanis Fred Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke alapította. Kubica a DTM szereplés mellett az Alfa Forma-1-es csapatának tesztpilótája is lesz. A lengyel versenyző számára nem lesz ismeretlen a munkaeszköze sem, hiszen tavaly decemberben már tesztelhette a BMW-t.

„A DTM mezőnye rendkívül erős, ez az egyik legjobb versenysorozat a világon. A tesztek során azonnal megtaláltam az összhangot a BMW M4-essel. Az ART Grand Prix nagy név a nemzetközi autóversenyzésben. Biztos vagyok benne, hogy szép sikereket érhetünk el a DTM-ben” - tette hozzá a lengyel pilóta.

„Kubica érkezése nagyszerű hír a DTM számára. A decemberi teszteket követően nem titkolta, hogy szeretné magát kipróbálni a sorozatban. Számunkra különösen fontos, hogy egy BMW M4 volánja mögött versenyezhet. Jerezben már megmutatta, hogy nagyon érzi az autót, nagy sikerek várhatnak rá a Német Túraautó Bajnokságban” - mondta Jens Marquardt, a BMW autósport részlegének vezetője.

Szerinted képes lesz Kubica futamokat nyerni a DTM-ben?