2021. április 06. | 13:12

Voltak nagy bukások, szoros összecsapások és közös szemétszedés is.

Mint arról már korábban is írtunk, az elektromos ralisorozat létrejöttének célja a fenntarthatóság terjesztése és a természet védelmére való buzdítás. Öt helyszín, öt különböző éghajlat és terep, ahol a legnagyobbak csapnak össze a Spark Odyssey 21 elektromos gépekkel.

Az első helyszín Szaúd-Arábia volt, azon belül is egy sivatag. A szériában egy versenyhétvége több szakaszból áll, hogy aztán a vasárnapi döntő futamon három istálló csapjon össze a végső győzelemért.

Nico Rosberg csapata a Rosberg X Racing, Hamilton versenyistállója pedig az X44. Ők Sebastien Loeb és Cristina Gutiérrez részvételével bejutottak a döntő futamba. A harmadik az Andretti United lett.

A döntő verseny elején még szoros küzdelem volt, ezután viszont a német Forma-1-es világbajnok csapata került az élre, hogy aztán ellentmondást nem tűrően húzza be a győzelmet.

Rosberg a Twitter oldalán mondott köszönetet a csapatnak a befektetett munkáért, és természetesen gratulált az alakulatnak.

„Nagyon büszke vagyok Mollyra és Johanra a hihetetlen teljesítményükért. Az egész csapat nagyszerű munkát végzett. Első hely!” – írta Rosberg az oldalán.

Érdekesség, hogy a hétvége során a mezőny szemetet is szedett a Vörös-tenger mentén, a győzteseknek járó trófeákat pedig újrahasznosított hulladékból készítették.

Az elektromos ralisorozat tabellája egy fordulót követően:

  1. Rosberg X Racing – 35 pont
  2. Team X44 – 30 pont
  3. Andretti United – 28 pont
  4. Acciona Sainz XE Team - 26 pont
  5. Hispano-Suiza Xite Energy Team - 20 pont
  6. JBXE - 17 pont
  7. Abt Cupra XE - 13 pont
  8. Chip Ganassi Racing - 12 pont
  9. Veloce Racing - 8 pont

Extreme E