2019. január 24. | 10:56

A Sauber fejlődését látva főhet a riválisok feje

Társszerző: Hajdu Balázs

A Ferrari által támogatott Sauber volt a 2018-as évben legtöbbet fejlődött csapat. Az év elején a mezőny végén voltak, aztán viszont rendre szállították a top10-es eredményeket, időmérőn és futamokon egyaránt. A 2018-ban kezdődő Alfa Romeo szponzoráció is komoly erősítést jelentett, mely elég meggyőző volt a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen számára, hogy kétéves megállapodást írjon alá az istállóval.

A Sauber korábbi, és a Racing Point jelenlegi versenyzője, Sergio Perez a következőket nyilatkozta:

„A Sauber egy nagyszerű csapat. Az elmúlt pár évben nehéz időszakon mentek keresztül, a Ferrari támogatásával viszont elindultak felfelé. Fred Vasseur egy kiváló csapatfőnök, az ő neve garancia az előre lépéshez. Mindenképpen figyelni kell rájuk, mi is készen állunk azonban a kihívásra.”

A Sauber 48 pontot szerzett az elmúlt idényben, többször végzett az első 10 között, mint a McLaren és a Haas. Az utolsó három versenyen pedig több pontot szereztek a mezőny nagy részénél – leszámítva a három nagy csapatot. Ez volt a turbó-hibrid korszak legjobb hajrája, és holtversenyben a legjobb konstruktőri teljesítménye is.

A McLaren friss igazolása, Carlos Sainz Jr. szerint a Sauber komoly megbecsülést harcolt ki magának.

„A teljes középmezőnynek van félnivalója miattuk. Nekünk mondjuk mindenkitől van okunk tartani”, mondta a spanyol pilóta.

Ott van a Sauber, aztán a Force India, egy kicsivel nagyobb költségvetéssel. A Renault lehetőségei még jobban festenek, valamint a Haas is garantáltan versenyképes lesz, főleg a Ferraritól kapott technikának köszönhetően. A McLaren más történet, itt egy új projekt kezdődik, emiatt türelemre van szükség. Nehéz időszak elé nézünk. Egy biztos, érdekes csata várható a középmezőnyben” -zárta gondolatait Sainz.

Mindezeket figyelembe véve a mezőny két patinás istállójának, a McLarennek és a Williamsnek alaposan bele kell húznia a téli tesztek során, ha nem azért szeretnének késhegyre menő csatát vívni a 2019-es szezon során, hogy elkerülljék az utolsó helyetek.

  • Címkék:
  • F1