2019. szeptember 11. | 14:46

A nemzetközi visszajelzések alapján jóval több volt a pozitívum, mint a negatívum.

Köszönhetően többek között annak is, hogy évek óta remekül összeszokott csapat dolgozik a versenyen, vagyis olajozottan működik a gépezet. Ez volt olvasható minap a magyar tereprali világkupa futam Facebook oldalán.

A rendezvénynek lapunk is kiemelt médiapartnere volt, így különösen nagy büszkeséggel idézzük az ott elhangzottakat:

„Szakértelem, precizitás - sportszakmai szempontból a legfontosabb ilyenkor mindig az, hogy a nemzetközi szövetség (így az FIA és az FIM) tapasztalt, sokat látott megfigyelői milyen értékelést adnak a magyar világkupa-futamról, szerencsére emiatt egyáltalán nem kell szégyenkeznie a magyar szervezőcsapatnak. Anélkül, hogy a részleteket közzétennénk (hiszen egy ilyen jelentés tartalma nem nyilvános) elárulhatjuk, a legtöbb dicséret az új helyszínre és a szakértelemre, precizitásra vonatkozóan érkezett Jordi Vidal Parrótól, az FIA megfigyelőjétől.” - áll a beszámoló első felében.

Ezek után rátérnek a helyszínválasztásra, ami a tudósító munkatársunk elmondása alapján is hasonlóan nyerőnek bizonyult:

„Mindenki a saját bőrén tapasztalhatta, hogy Várpalota remek helyszíne volt a rendezvénynek, a versenyközpont, a szervizpark, a gépátvétel helyszíne egyaránt közel helyezkedett el egymáshoz, de még a teszt és a szuperspeciál is néhány perc alatt megközelíthető volt, ami nagyon nagy könnyebbség a csapatok számára. A rajtceremóniának és a díjkiosztónak gyönyörű hátteret adott a Thury-vár, ahol a versenyzők is otthonukra találtak.”

Garamvölgyi Zoltán főszervező a fentieken kívül extra dicséretet is kapott, a nemzetközi megfigyelő kiemelte, milyen precíz volt az itiner, mennyire jól szervezett volt a rendezvény, s hogy milyen jó csapatot épített fel az évek során. Az értékelés szerint a mostani versennyel a rendező nagy lépést tett előre, Várpalota városának támogatása pedig egyértelműen emelte a színvonalat, és magas értékelést kapott a kommunikációs csapat is.

A mentő- és rescue csapatok jól vizsgáztak a nyitó, bemelegítő szakaszon (ezt utóbb a hatalmas balesetet szenvedő Dirk von Zitzewitz többször is megköszönte), mint ahogy köszönet jár a Kékfény Securitynek a Sejbi Sherpa Teamnek, a pályabiztosítóknak és a sportbíróknak is, hiszen elképesztő hőségben végezték fáradhatatlanul a munkájukat.

Természetesen bármilyen pozitív is a visszhang, mindenben lehet fejlődni, s ennek érdekében a fő szervező már most elkezdett gondolkodni a jövő évi viadalon - nem lehet elég korán elkezdeni...

Forrás: Tóth Krisztián Márk / MAMS Tereprali sajtófőnök

Nyitókép: Kozma Ádám