A nők Forma-1-es bajnokságaként emlegetett sorozat májusban veszi kezdetét.
2019-ben rendezték meg az első, kizárólag hölgyek számára kiírt Formula autós bajnokságot a W Series keretein belül. Az első évadot Jamie Chadwick nyerte. Egy évre rá a koronavírus-járványra hivatkozva törölték az idényt, 2021-ben pedig ismét Jamie Chadwick diadalmaskodott összetettben.
Az biztos, hogy a kétszeres bajnok Jamie Chadwick mellett tagja lesz idén a sorozatnak Emma Kimiläinen és Alice Powell. A többi versenyzőnő kvalifikáció útján szerezhet indulási jogot, a kiválasztási folyamat még tart.
Négy csapat részvétele biztos eddig, a Puma W Series Team, a Jenner Racing, a Quantfury W Series Team, a Click2Drive Bristol Street Motors Racing autói garantáltan ott lesznek a rajtrácson. Érdemes megjegyezni, hogy valójában az autók azonosak, a csapatok csak azonosítási és szponzorációs célokat szolgálnak. A versenyautók alapjául az FIA F3 sorozatban használt gép szolgál, mely a Tatuus F3 T-318 nevet viseli.
Ami még napvilágot látott, az a versenynaptár. Nyolc futamot rendeznek idén, mindegyiken ugyanabban a rendszerben lehet pontot szerezni, ahogyan a Formula 1-ben is. Az első helyezett 25 ponttal gazdagodik, de még a tizedik is kap egy egységet.
Magyarországról az edzéseket a W Series YouTube csatornáján lehet figyelemmel követni. Az időmérő edzéseket a sorozat Facebook oldalán tudják a rajongók nyomon követni, míg a versenyeket az AMC Networks hálózatba tartozó Sport1 televízió csatorna fogja közvetíteni.
A W Series 2022-es évadának versenynaptára:
- Május 6-8., Miami, USA
- Május 20-22., Barcelona, Spanyolország
- Július 1-3., Silverstone, Egyesült Királyság
- Július 22-24., Le Castellet, Franciaország
- Július 29-31., Budapest, Magyarország
- Október 7-9., Suzuka, Japán
- Október 21-23., Austin, USA
- Október 28-30., Mexikóváros, Mexikó