2019. július 21. | 02:43

A pontverseny éllovasa szombaton Assenben is a dobogón végzett a szombati futamon. Vasárnap Keszthelyi Vivien is rajthoz állhat.

Keszthelyi Viviennel a szervezők tudatták a hollandiai versenyhétvége előtt, hogy a szombati futamon csak akkor vehet részt, ha valaki visszalép, de a két szabadedzésen résztvehetett. A gyakorlásokon a 20 fős mezőnyből mindkétszer a 19. időt futotta a 18 éves magyar versenyző.

Az időmérő edzésen az a finn Emma Kimilainen volt a leggyorsabb, aki Zolderben és Misanóban sem állhatott rajthoz, miután Hockenheimben megsérült.

A futamon Alice Powell meg tudta előzni a rajtnál Emma Kimilainent. Powell azonban hibázott, így nem tudta megtartani vezető pozícióját, s végül kis híján hat másodperces előnnyel szelte át a célvonalat Kimilainen brit vetélytársa előtt. Ez volt a finn versenyzőnő első győzelme a W Seriesben. A harmadik Jamie Chadwick lett, akit éppen összetettbeli legnagyobb riválisa, Beitske Visser előtt intettek le. A legutóbbi verseny győztese, a spanyol Marta Garcia csak a kilencedik lett, ami bár pontszerző helyezés, mégis kevés volt ahhoz, hogy életben tartsa bajnoki reményeit.

Jelenleg Jamie Chadwick vezeti tehát a pontvadászatot 98 egységgel, rajta kívül csak Beitske Vissernek van sansza a végső sikerre, aki 85 ponttal rendelkezik. Ha Jamie Chadwick az utolsó futamon, Brandsh Hatch-ben is dobogón végez, akkor a többiek eredményétől függetlenül biztosan megnyeri az első ízben kiírt női formula autós sorozatot.

Vasárnap Keszthelyi Vivien is rajthoz állhat egy fordított rajtrácsos futamon, ennek a versenynek az eredménye azonban a pontversenybe nem számít majd bele. Ezt követően a lányok két hét pihenőre mennek, majd augusztus 10-11-én az Egyesült Királyságban dől el az utolsó futamon, hogy kié lesz a bajnoki cím.