2019. április 13. | 14:51

A Forma-1 2020-tól induló új szórakoztató programjában a hollywoodi színésznek is szerepe lesz

Társszerző: Hajdu Balázs

Azokat a híreket, melyek korábban csak április tréfának tűnhettek az F1 kapcsán, a Liberty Média színre lépése óta érdemes komolyabban venni. Így van ez most is, az a pletyka röppent fel ugyanis, hogy a Will Smith által alapított Westbrook Studiost kérték fel egy, a Forma-1 népszerűsétésére létrehozandó showműsor megalkotására. A szereplők között lesznek jól ismert sztárok, kaszkadőrök, kihívások, sőt, még élő zenei produkciók is. A terv az, hogy tulajdonképpen egy Forma-1-es témájú szórakoztató magazint indítsanak a sportág szélesebb réteg számára történő promótálása érdekében. Különböző városok és híres helyszínek adnak otthont a shownak.

„A műsor a felvonultatott hírességek és emlékezetes zenei produkciók segítségével járul hozzá a Forma-1-es futamok népszerűsítéséhez” - mondta a kezdeményezés kereskedelmi működtetője, az Apollo World Tuning elnöke, Paul Morrison.

Will Smith – elsősorban akkori műsora, az Új Bakancslista keretében – részt vett a 2018-as Abu Dhabi Nagydíjon. Ekkor született meg az ötlet, hogy a Forma-1 tulajdonosai szorosabbra fűzzék az együttműködést a hollywoodi színésszel. Smith örömmel vágott bele a közös munkába.

„Elkötelezettek vagyunk a szórakoztató tartalom irányába, izgatottan várjuk, hogy a rajongók csatlakozzanak a kezdeményezéshez” - mondta a színész. 

A motiváció nyilvánvaló, várhatóan egész projekt felkelti a Forma-1-es rajongók érdeklődését. A szervezők azonban nem a meglévő, a sport irányába már elkötelezett szurkolókat akarják megszólítani, hanem szélesebb körben szeretnék népszerűsíteni a sportágat. Hasonló törekvései vannak a Formula E sorozatnak, amit a legnagyobb videómegosztón, a YouTube-on is elérhetővé tesznek, így is népszerűsítve a szériát.

  • Címkék:
  • F1