2018. szeptember 07. | 17:44

Mi a klasszikus pimpelés kezdő receptje? Végy egy tetszőleges verdát, csapj alá ordas nagy felniket, majd dobd a hasát a padlóra

A meglepő nem is az, hogy egy eleve kemény sportautót valaki tuningolni kezd, hanem hogy egy amerikai típust egy lengyel fanatikus alakít át. Így történt ez Sebastian Polit esetében, aki elmondása szerint régi álmát valósította meg azzal, hogy megvásárolta ezt a járművet. A Viper-tuning nem újkeletű dolog, ám ő a többséggel ellentétben a kemény irányvonalat képviseli.

„Mivel a ’90-es évek gyermeke vagyok, ezért a Ferrari F40 és a Dodge Viper volt a két kedvencem. Az F40 piszkosul drága, ahhoz képest a Viper egy „ésszerű” döntésnek bizonyult, így inkább azt vettem” – mondta Sebastian.

Amerikában sem látni minden sarkon Vipert GTS-t, akkor el lehet képzelni, milyen ritka Európában, azon belül is Lengyelországban. Ám csodák csodája, Sebastian talált magának egyet az országban, és szorgos győzködés után rávette akkori gazdáját, hogy adja el neki. Egészen szürreális élmény lehet megvásárolni és átalakítani egy olyan álomautót, melyet akkor látsz először testközelből életedben. Itt pont ez volt a szituáció, mely még inkább hangsúlyozza, milyen érzelmi szálak kötik őt ehhez a típushoz.

Ezekhez a kocsikhoz nem egyszerű cuccokat találni, olykor a legalapvetőbb alkatrészekért is hosszú heteken át lehet kutakodni. Meg kell találni a megfelelő forrásokat, hiszen Európában nem kifejezetten akadálymentes az amcsi autók felszereléseinek megvásárlása.

A bódé porig ültetésében a BC Racing csapata segített neki, hiszen egyedi elemeket is tartalmaz a futómű. Nem levegős rendszer van alatta, hanem új coiloverek kerültek az autóba. Mindezt annak érdekében, hogy a Dodge fűnyíró magasságban terpeszthessen. A gumiszilenteket poliuretán darabokra cserélte, hogy még feszesebb legyen a futómű. A kerekek a Rotiformtól érkeztek, elöl 285/30/R19-es, hátul pedig 345/25/R20-s gumikkal. Azért a 345/25-ös papucsokkal már lehet kenni neki, nem?

Amikor van egy 8,0 literes V10-esed, akkor nem feltétlenül fordul meg a fejedben, hogy az a nagyjából 500 lóerő nem kielégítő, kicsit húzni kéne még rajta. A lengyel kolléga is épp csak hozzányúlt a dolgokhoz, és betett egy egyedi sport-kipufogórendszert, nehogy csendes legyen a ménes. Az autó belterében viszont kevés dolog maradt érintetlenül. Bőrrel és Alcantarával húztak be mindent, a fekete anyagokhoz fehér varrást használtak. A gyári kormány helyére pedig egy Momo sportkormány került.

Sebastian elmondása szerint még nincs kész az autó, szeretne még egy-két módosítást elvégezni rajta. A listán szerepelnek többek közt még nagyobb kerekek, a nagyobb teljesítményű fékrendszer és egy bukókeret beszerelése is.

Ha más Dodge klasszikusok is érdekelnek, ezt a bemutót se hagyd ki!