2023. március 24. | 09:49

A Samsunggal közösen indít képzést a budapesti intézmény, ezáltal a hallgatók gyakorlatot is szerezhetnek a gödi gyárban.

Egyáltalán nem szokatlan lépés, hogy egy nagyvállalat szerződést köt valamilyen oktatási intézménnyel. Ahogy most a Samsung SDI kötött ilyet az Óbudai Egyetemmel, hogy bővíthessék képzéseiket.

Ennek előnye, hogy egy új tantárgy jelent meg a mérnökhallgatók listájában. Innentől felvehetik az autóipari Li-ion akkumulátorok gyártása tantárgyat, melynek oktatása már meg is kezdődött.

Később pedig ezzel kapcsolatos szakirányra is jelentkezhetnek a hallgatók. A Samsunggal való együttműködés viszont nem csak a tantárgy megszületése miatt volt egy jó lépés.

Emellett a hallgatók a vállalat gödi gyárába is ellátogathatnak, ahol elektromos autókba való akkumulátorokat készítenek. Itt nem csak oktatáson és a gyár mérnökei közreműködésével megszületett előadásokon vehetnek részt.

Kötelező gyakorlatukat is elvégezhetik a gyárban, illetve ösztöndíj programot is hirdet a Samsung SDI. Emellett a tárgy angol nyelven is megjelenik majd 2023 tavaszától, Manufacturing of automotive Li-ion batteries néven.

Ennek keretein belül az akkumulátorok felépítéséhez és gyártáshoz kapcsolódó mérnöki munkáról tanulhatnak majd. A tárgyat jelenleg egy, ősztől viszont már két karon is felvehetik a hallgatók.

Egészen megszokott egyébként, hogy autóipari vállalatok egyetemeken saját képzést indítanak, hogy a későbbiekben mérnököket képeztessenek maguknak. Hasonló elv működik a győri Széchenyi István Egyetemen is, ahol az Audi több tantárgyat is fenntart és rengeteg hallgató végzi szakmai gyakorlatát a gyártónál vagy beszállítóinál.

Sturcz Bertalan/ Alapjárat