Az önvezető autók jelentősen felgyorsíthatják a forgalmat

Közzétéve:
2019-06-23, 11:20

A Cambridge Egyetem kutatói szerint a kommunikációs összeköttetés elősegítheti a gyorsabb előrehaladást

Társszerző: Hajdu Balázs

Egy friss tanulmány szerint 35%-kal gyorsíthatják a forgalmat az önvezető autók. A járművek között lévő kommunikációs összeköttetés csökkenti a dugók kialakulását, hiszen nem kell minden autónak lelassítania.

Az önvezető autók kommunikálnak egymással, ezáltal gördülékenyebbé válik a közlekedés
Az önvezető autók kommunikálnak egymással, ezáltal gördülékenyebbé válik a közlekedés

A Cambridge Egyetem kutatócsapata 16 miniatűr robotautót programozott be arra, hogy egy kétsávos pályán haladjanak. Közben vizsgálták, hogyan változott a forgalom, ha az egyik autó megállt. Amikor az autók nem összhangban haladtak, akkor az álló autó mögötti járműnek is meg kellett állnia, vagy le kellett lassítania – ami egyébként is szokott történni az utakon. Hamar kialakult a sor, a forgalom pedig jelentősen lelassult. Amikor azonban a járművek között létrejött az összeköttetés, akkor a belső sávban megálló autó rögtön jelet küldött a többieknek.

A tanulmány 1:24 méretarányos modelleket használtak
A tanulmány 1:24 méretarányos modelleket használtak

A megálló autóhoz közel lévő, külső sávban haladó autók enyhén lelassítottak, hogy a belső sávban lévők gyorsan kikerülhessék az álló járművet.

A teszteredmények azt is kimutatták, miként javíthatják az önvezető autók az általános közlekedésbiztonságot. Amikor egy emberi irányítású járművet helyeztek a tesztpályára, és azt agresszív módon irányították, a többi önvezető autó képes volt utat engedni az agresszornak, ezáltal csökkentve egy ütközés lehetőségét.

Az eredményeket a Robotika és Automatizálás Nemzetközi Konferenciáján mutatják be Montrealban. A kutatás célja, hogy segítsék az önvezető autók interakciójának tanulmányozását, és kiderüljön, milyen lesz az autonóm és ember által vezetett járművek viszonya.

„Az önvezető autók számos problémára jelenthetnek megoldást. Együttműködésre van szükség, hogy javítsuk a városi közlekedés minőségét” - mondta a tanulmány társszerzője Michael He, a Cambridge St. John Főiskola hallgatója.

Az egyetem kutatói bonyolultabb körülmények között is vizsgálnák a miniflották viselkedését
Az egyetem kutatói bonyolultabb körülmények között is vizsgálnák a miniflották viselkedését

„Ha az önvezető autókat előállító különböző autógyárak mind a saját programjukat használják, megfelelő kommunikációs kapcsolatot kell teremteni a rendszerek között” - tette hozzá Nicholas Hyldmar, a tanulmány másik szerzője.

Az önvezető autókkal kapcsolatban jelenleg még rengeteg kérdőjel. Szerinted a kommunikációs összeköttetés megoldhatja a főbb közlekedési problémákat?

Forrás:

További autós hírek

Kigyulladt egy kisteherautó utastere és raktere a 20. kerületi Helsinki úton, a Torontál utcánál hétfőn 14 óra magasságában. A fővárosi…

Jól látni, hogy a sárga jelzésnél ér a sínre kb. a Citroen, majd a következő pillanatban oldalról hatalmas sebességgel telibevágja…

Nem elég a pénzbírság, börtönbüntetést szeretne a német kormány a baleseteket fotózóknak, videózóknak – írja a totalcar.hu A német autópályákon…

A képen 👆 a 2019. nov. 10. és 2019. nov. 16. közötti időszakban elért, Facebook oldalunk eredményei láthatóak. ☝️ 2017…

Olvasónk küldte a felvételt. Nem jó érzés azt látni, hogy a kb. 3 perces manőver után – amiből 2 perc…

Kapcsolódó írások

2019. március 21.
Őrült találmánynak titulálta az amerikai elnök a vezető nélküli járműveket
2019. július 21.
Úgy tűnik, még egy röpke évtized várni kell az autonóm technológiára.
Elon Musk Tesla
2019. augusztus 06.
A Tesla vezérigazgatója szerint a vállalat titkos projektje komoly előrelépést hoz majd.
Tesla önvezető
2019. augusztus 24.
Az eredetileg augusztusra ígért emelés szeptemberig, vagy akár októberig is várat magára.