2019. szeptember 03. | 17:10

Tuatara a világ leggyorsabb közúti legális hiperautójának címére pályázhat, ha elkezdődik a sorozatgyártás.

Az SSC az első Tuatarát a Monterey-i Autóhéten adta át, nyilván mindenki a csodájára járt. Most azonban a Supercar Blondie felhasználónév alatt futó vloggernek sikerült bemutatnia testközelből az utolsó, gyártás előtti prototípust. Ami Jerod Shelby, az SSC alapítójának tulajdonában van.

A prototípusban néhány apróság még nem működik, például nem nyílik fel gombnyomásra az ajtó. Illetve az amerikai autókon egyelőre nem engedélyezett a kamera alapú visszapillantó tükör, ennek ellenére azzal van szerelve a videóban látható autó.

A többi technikai paraméter megegyezik a gyártásba került modellel, szóval már élvezhető volt abban is az ikerturbós 5,9 literes, V8-as erőforrás hihetetlen hangja és teljesítménye. Ha 91-es oktánszámú üzemanyaggal tankolod tele, akkor 1 350 lóerő leadására képes, míg ha E85-ös etanollal csillapítod éhségét, akkor 1 750 lóerőre ugrik a teljesítmény. Ez azt jelenti, hogy mind a két opcióban több mint 1 lóerő jut egy kilogrammra, mivel az autó 1 247 kg-ot nyom csupán.

Az SSC szerint a végsebessége 483 km/óra körül van, ami bőven átlépi a hivatalos rekorder, a Koenigsegg Agera RS 447 km/órás tempóját. A napokban írtam meg, hogy a Bugatti Chiron1 névre keresztelt módozat átlépte a 490 km/órás határt, de mivel az nem egyezik meg a szériagyártott modellel, így még nem hivatalos.

A videó elején alacsony sebességnél is kezesnek tűnik az autó, majd amikor Shelby kerül a volánhoz, egyszerűen elszabadul. Az irtózatos hangorkán mellett lövi a lángot és iszonyatosat megy. Ez jól leolvasható Supercar Blondie arcáról...

Összesen 100 darabot készítenek majd a Tuatarából, melynek ára 1,6 millió dollártól vagyis átszámítva 455 millió forinttól indul. Shelby elárulta, hogy van egy 20 oldalas füzet, amely a kérhető extrákat és személyre szabási lehetőségeket tartalmazza. Természetesen mélyen zsebbe kell nyúlni ezekért az extrákért. Az elsőt már ugye átadták viszont vannak még megrendeléseik 2020 első felére.