Az F1 és az SLR után, a McLaren első saját fejlesztésű szuperautójaként debütált a 12C, mely egyből a 458 Italia legfőbb riválisává vált.
A McLaren neve jól cseng a szakmában. A száguldó cirkusz meghatározó szereplője volt hosszú évtizedeken keresztül, a Ferrari mellett talán Bruce McLaren csapata volt a legismertebb résztvevője a futamoknak. Legalábbis nekem, F1-laikusnak. A motorsportban szerzett tapasztalatokat már több ízben is felhasználták, hogy világverő, rendszámos szuperautókat készítsenek: az F1-es beírta magát a rekordok könyvébe, ezt a modellt tartják kora Ben Johnsonjának. Soha nem látott közelségbe került a 400 km/h-s tempó eléréséhez.
Az autóról képeket ide kattintva találsz.
Aztán az ezredfordulót követően érkezett a McLaren SLR, ami talán mind a mai napig a legcsodálatosabb über-grand tourer a világon. Ám a folytatásra bizony sokat kellett várnia a dollármilliomos célközönségnek. Ugyanis hiába rendelkezett kivételes tudással és referenciával a McLaren, mindkét előbb említett modellnél szükségük volt egy mecénásra: az F1-nél a BMW biztosította azt a V12-est, ami sikerét lehetővé tette, SLR-nél pedig egyértelműen árulkodik az autó minden porcikája, hogy a stuttgartiak véleménye dominált. A szűkös büdzsé miatt nem volt sok mozgásterük, sokáig csak rébuszokban beszéltek az egyszer majd érkező következő szupergépről. De 2007-ben valami elkezdődött szépen csendben.
Három angol cég, az Ilmor, a Ricardo (egyik sem bicikligyártó) és McLaren leültek tárgyalni egy viszonylag kis hengerűrtartalommal rendelkező, feltöltött V8-as tervezéséről. Megállapodtak, hogy ennek a bizonyos erőforrásnak az alapjait egy IndyCaros versenymotor fogja adni, amit korábban a Tom Walkinshaw Racing épített, de végül nem vetették be élesben. A munkálatok végére kiderült, hogy szinte alig hasonlít már felmenőjére az új gépezet, az M838T. Annyi baj legyen, 600 ló és 600 Nm már elégnek bizonyult. Az egység különlegessége, hogy turbós létére a maximális fordulatszáma 8500 volt, miközben forgatónyomtékának 80%-át már 2000-nél leadta! Hogy ne vesszen el a kakaó a váltásoknál, ott sem az alsó polcról választott váltót a McLaren: a 12C-be 7 sebességes duplakuplungos Graziano Oerlikon került.
Hogy kipróbálják a hajtásláncot a való életben, szereztek egy 360-as Ferrarit, amibe beleültették a friss technikát, ezt hívták MV1-nek. Aztán jött egy pihekönnyű pályaautó, egy Ultima GTR, amit szintén kibeleztek és a fékrendszer/futómű finomhangolására áldoztak be. Még egy 360-as került vágóhídra a kipufogó érdekében, mire az angolok elkészítették a saját Carbon Monocell karosszériás (80 kg-ot nyomott csupán a váz) prototípusokat. Ezt szépen reszelgették, végül sikerült levinni 1301 kg-ra a 12C önsúlyát, ami igencsak gusztusos súly/lóerő arányt eredményezett.
Megkapta a saját fejlesztésű ProActive Chassis Control fantázianevű futóművet, ez minimális kasztnidőlést engedett extrém terhelésnél, miközben a hétköznapi menetkomfortot sem kellett mellőznie a tulajoknak. Ezzel karöltve működött a „brake steer” rendszer, ami a gyors kanyarokban fékezte az ívbelső kerekeket, ezzel csökkentve az orrtolást. Nem hiába, azért tudnak valamit a McLarennél.
Az elkészült szuperautó forgalmazása 2011-ben kezdődött meg, kivételes érdeklődés fogadta, hiszen ez volt az angol gyártó első teljesen saját fejlesztésű közúti terméke. Na meg azért is, mert a számok alapján hirtelen 458 Italia riválisként találta magát a 12C. A szintén középmotoros Ferrarit az F40-es méltó utódjának titulálta az autós világ, az általa nyújtott vezetési élményről akkor is és azóta is ódákat zengenek. A beszámolók alapján ez az egyik dolog amiben az angol elmarad, sterilebbnek érezték az ágaskodó paripánál. De a csúcstechnikának köszönhetően nem volt olyan versenypálya a világon, ahol ne tartotta volna vele a lépést, sőt. Egyenesben a feltöltött V8-as megmutatta ki az úr a házban, hátsókerekes létére szürreális gyorsulásra volt képes a McLaren. A 100-as tempót 2,8 másodperc alatt futotta, de a 160 elérésére sem kellett több 6 másodpercnél. A száguldás akár 352 km/h-ig is tarthatott, a kabrió ennél egy kicsivel kevesebbet tudott. De gáz.
A 12C-vel a McLaren nagyot bizonyított. Megmutatta, hogy mecénás nélkül, önállóan is képes világverő szuperautót gyártani. Továbbvitte felmenőinek legendáját, méltó utódként állhatott az F1 és az SLR mellé a motorsport ikonjainak csarnokában. És nem álltak meg egy modellnél, a 12C 2014-es nyugdíjazása után tovább nehezítette a konkurensek dolgát a McLaren. Elég csak a P1-re vagy a lenyűgöző 720S-re gondolni. Ez utóbbit a legnagyobb nevű nemzetközi magazinok csak a „most complete supercar ever made”, vagyis a „valaha készült legteljesebb szuperautó”-ként említik.
Vajon mi lesz következő lépcső?
