2021. január 19. | 14:15

A Suda SA01 nem kerül sokba, cserébe viszont szinte egyáltalán nem nyújt védelmet az utasai számára.

Nem lehet ezt másképp megfogalmazni, csúnyán leszerepelt az ADAC töréstesztjén a kínaiak olcsó villanyautója, a Suda SA01. 

Ez a villanyautó az összevont kedvezmények igénybevétele után mindössze 10,390 euróba kerül Németországban. Durva, de a kocsinak egy kevésbé ismert törvény alapján nem feltétlenül kell átmennie a törésteszten ahhoz, hogy engedélyt kapjon a forgalomba helyezéshez. Azért ilyen olcsó, mert nincsenek benne légszákok, de esetében az ESP vagy éppen az ABS is hiányzik. Mindennek tetejébe a kasztnija is gagyi, egész egyszerűen életveszélyben van az, aki ilyen kocsival közlekedik.

Az SA01 eleje rommá tört a teszten, a bal oldali A-oszlop az ajtóval együtt teljesen eldeformálódott a becsapódás után, utóbbi teljesen rászorult a volán mögé ültetett próbabábura, a tűzoltók csak komoly erőfeszítések árán tudtak a „sofőr” közelébe férkőzni.  A bábu egyébként telibe fejelte a kormányt a törésteszten, egy valódi embernek minimálisak lettek volna a túlélési esélyei ebben a helyzetben. Legalább nem gyulladt ki, de kevés hiányzott ahhoz, hogy az akkumulátor is menjen a levesbe.

A videó elején az is látható, ahogy az autó csúszkál oldalra, de a hús-vér sofőr nem driftelni próbált, ellenkezőleg, próbálta valahogy egyenesben tartani a kocsit. Az SA01 70-es tempónál bukott el a kikerülési teszten, egy átlagos kisautó még 100-es tempónál is röhögve tudja teljesíteni ezt a kihívást. Az olcsó villanyautónak 100 km/órás sebesség mellett 41,8 méterre volt szüksége, hogy teljesen megálljon, az ehhez hasonló járművek általában 30-35 méteres fékutat hagynak maguk után az ugyanilyen tempóról történő hirtelen lassítás közben.

Az ADAC állítása szerint nem minden kínai villanyautó ilyen, az MG ZS EV és az Aiways U5 például jó választás lehet a német fogyasztók számára. A Suda SA01 viszont távolról kerülendő.