2021. szeptember 14. | 12:59

A vezérigazgató szerint nem feltétlen az árképzés miatt van kereslet a modelljeik iránt.

A Dacia vezérigazgatója, Denis Le Vot a 2021-es Müncheni Autószalonon beszélgetésbe elegyedett az Automotive News Europe hírszerkesztőjével, Peter Sigallal. A társalgás során Le Vot kitért arra is, hogy szerinte a Dacia miért nem tekinthető olcsó márkának a szó klasszikus értelmében.

Sigal megemlítette, hogy a Duster alapára egyes piacokon 11 900 euró (Magyarországon egyébként 3,9 millió forintról indul), de a vállalat számos járművet értékesít magasabb felszereltségi szinten. A stratégiára vonatkozó kérdésre Le Vot a következő (kissé kitérő) választ adta:

„Ön korábban azt mondta, hogy a Dacia egy >>olcsó<< márka, de én nem így gondolom, már abban az értelemben, hogy csak olyan emberek érdeklődését tudjuk felkelteni, akik minimális összeget hajlandóak költeni egy autóra. A Sandero 9000 eurótól indul, de aztán van a crossover-szerű Stepway változatunk, több felszereltséggel, annak az alapára már 12 000 euró. Itt jegyezném meg, hogy a Sandero eladások hetvenöt százaléka a Stepway változat. Tehát nem feltétlen a legolcsóbb autóink iránt van a legnagyobb kereslet. Megfizethető áron kínálunk minőségi járműveket, bármilyen Daciát is választ az ember, az remek vétel a konkurenciához képest.”

Sigal arra is kíváncsi volt, a Dacia mikor lesz teljesen elektromos márka, illetve a plug-in hibrid technológiával kapcsolatban is érdeklődött, hogy az mennyire vonzó a cég számára. Le Vot azt mondta, meg kell várniuk, pontosan milyenek lesznek az Euro 7-es előírások, utána tud pontos választ adni a teljes villanyosodásra vonatkozó kérdésre.

Az interjú végén Sigal afelől érdeklődött, hogy a Dacia számára vannak-e még kiaknázatlan piacok. A márka vezérigazgatója azt mondta, igazán nagy terjeszkedésre mostanság nem lehet tőlük számítani.

„Földrajzilag nem akarunk növekedni, jelenleg 44 országban vagyunk jelen. A termékkínálat és a márkaimázs tekintetében azonban fejlődnünk kell. A brit és német piacon jobb munkát is végezhetnénk. Tehát ahelyett, hogy mondjuk elkezdünk Ausztrália irányába kacsintgatni, inkább a termékeink pozícionálásán kell dolgoznunk.”