2022. július 20. | 17:49

Thomas Schäfer, a tömegmárkákért felelős igazgató elmondása alapján a VW, Seat és Skoda különböző stílusjegyeit a dizájn fogja kihangsúlyozni.

Egységesíti tömegmárkáit a Volkswagen-csoport, mondta el egy interjúban Thomas Schäfer, a vállalat ezen szegmenséért felelős igazgatója. A VW, Seat és Skoda különböző stílusjegyeit a dizájnelemekben kívánják kihangsúlyozni, az alkatrészek és a gyártási helyek a korábbinál nagyobb arányban kerülnek megosztásra.

„A múltban túl sok időt vesztegettünk el azzal, hogy mindenáron különbséget akartunk tenni a márkáink között. A versenytársaink a piacon vannak, nem a csoporton belül” – fogalmazott Schäfer, aki július 1-jén került új pozíciójába.

A tömegmárkák teszik a VW-csoport globális eladásainak 80 százalékát, így érthető, hogy ezen a területen növelni akarják a hatékonyságot. Ennek érdekében az eddig Németországban gyártott VW Passat és a Csehországban készült Skoda Superb gyártása Szlovákiába kerül át. A német vállalat az elektromos járművek piacán a Teslával, a hagyományos meghajtású autók terén pedig többek között a Stellantisszal versenyez.

A tervek szerint 2023-ban megindulhat a termelés a Volkswagen Trinity névre hallgató almárkájának gyárában. Az első ilyen emblémával ellátott elektromos autó várhatóan 2026-ban gördülhet le a gyártósorról.

A 2022-es év második felét illetően Schäfer bizakodóan nyilatkozott, szerint enyhülhet az autóipart régóta hátráltató chiphiány, kevesebb fennakadás várható az ellátási láncokban, a háború miatt azonban kissé bizonytalan a helyzet.

Ami a Volkswagen-csoport prémiummárkáit illeti, az Audi és a Porsche az igazgatótanács részéről zöld utat kapott a Forma-1-es csatlakozáshoz. Ennek időpontja egyelőre bizonytalan, leghamarabb 2026 elején kerülhet rá sor.

Nyitókép: Volkswagen