Érdekes formatervet álmodott meg a művész.
A Koenigsegg üde színfoltja az autóiparnak, a svéd cég már számos olyan technológiai innovációt vagy dizájnt mutatott be, amitől az emberek dobtak egy hátast. A gyártó most éppen egy forradalmi hajtású autóval kísérletezik, de többek között a Regera is hihetetlen mutatókkal bír. Szabadidő-autót azonban még soha nem épített a prémium hipersportautókra szakosodott manufaktúra. Egy német művész azonban úgy döntött, hogy a világnak szüksége lenne egy Koenigsegg SUV-ra, a renderképeken létező koncepcióautó a Navigera nevet kapta.
Úgy tűnik, hogy a formaterv számos különböző autóból merít ihletet. A panoráma napfénytető mellett egy központi kipufogóvéget és kétajtós elrendezést is láthatunk, a koncepció érdekes, de szinte kizárt, hogy ez az autó a valóságban megépüljön. Christian von Koenigsegg egy tavalyi interjúban kifejtette, hogy nincs annyira oda az SUV modellekért, nehéz elképzelni, hogy az áldását adná egy ilyen projektre.
A főnöknek a rossz súlypont, a rossz aero és a nagy, nehéz kerekek sem tetszenek, ezért nem épít ilyen típusú modelleket a Koenigsegg. Mondjuk a Ferrarinak sincs sok tapasztalata az SUV-kkal, most mégis épített egyet, bár a Purosangue piacra dobása még odébb van. A fenti dizájn egyébként meglepően érdekesen néz ki, de ezzel még nem lehet rávenni arra a svéd márkát, hogy behódoljon a SUV-őrületnek.
Prémium SUV modellt vásárolnál? Ne habozz tovább, és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36203663447) vagy e-mailben!