2018. május 16. | 07:13

Futurisztikus, egyben környezetkímélő közlekedési eszköz prototípusát tesztelték a Genfi-tavon.

A SeaBubbles névre hallgató jármű leginkább vízitaxiként aposztrofálható, tó- vagy folyómenti városok összekötésére volna leginkább hasznosítható. Különlegessége abban rejlik, hogy nulla kársanyag-kibocsájtással rendelkezik, e ráadásul hangtalanul közlekedik. Mindamellett, hogy környezetbarát technológiával működik, nagy potenciál rejlik a vízitaxiban a miatt is, mert tehermentesítheti a jelenleg is túlzsúfolt közúti közlekedést a nagyvárosokban.

A napokban debütáló prototípus 20 km/h-s sebességre képes. A 20-as szám bűvöletében akkumulátora 20 kWh kapacitású, ami két elektromos motort hajt meg, melyek egynként 10-10 kWh teljesítményre képesek. Hatótávolság tekintetében 20 kilométerre tehető, hiszen nagyjából 1 óráig képes működni, mielőtt újból tölteni kell.

Az eredeti elképzelések szerint 2017-től kellett volna a Szajnán fuvaroznia, némileg csúszásban van tehát a projekt, de most felpörögni látszanak az események.

Kinézete alapján külső szemlélők joggal gondolhatnák, hogy egy vízben landolt autót látnak éppen. Csak álló helyzetben fest így a jármű, menet közben már sokkal inkább vízisítalpakkal felszerelt autónak, látszik, melynek "hiányoznak" a kerekei, bár van, aki szárnyashajóként írja le. Döntsd el te, szerinted melyikre hasonlít jobban az alábbi videó segítségével!

A tesztelés alatt álló járművet a tervek szerint május során felszerelik az ABB Ability Marine Advisory System - OCTUPUS rendszerrel, azaz egy olyan szoftverrel, amely a vízi járművek üzemeltetői számára fontos adatokat szolgáltathat a vízi közlekedés optimalizálása szempontjából. Ez a bizonyos OCTUPUS rendszer biztosítja, hogy a SeaBubbles üzemirányító központja valós idejű adatokat kapjon a jármű üzemállapotáról.

A következő hónapok során újabb tesztek várnak a vízitaxira, melyet a sváci Energetiakai-, Közlekedési- és Mezőgazdasági Minisztérium képviseletében Luc Barthassat és Pierre Maudet államtanácsosok támogattak.

Az ABB úgy tűnik tehát, hogy folyamatosan keresi a lehetőségeket az innovatív technológiák felkutatására és gyakorlatba ültetésére. A cég neve a Formula-E kapcsán lehet ismerős, az FIA által szervezett elektromos autóverseny-sorozat névadó főtámogatója kiemelt figyelmet szentel az e-mobilitás határainak kitolására.

Forrás: