2022. február 28. | 20:44

A német autógyártó komoly áttörésre készül: Ola Kallenius vezérigazgató bejelentette, még idén működésbe hoznák a 3-as szintű önvezető technológiát Amerikában.

Németországban már engedélyezték, az idei évben pedig az Amerikai Egyesült Államokban is piacra dobná 3-as szintű önvezető technológiáját a Mercedes. Erről Ola Kallenius, a német autógyártó vezérigazgatója számolt be a sajtónak. A Mercedes már teszteli a technológiát Amerikában, és ami még ennél is fontosabb, az állami hatóságokkal szoros együttműködésben igyekszik biztosítani, hogy minden a szabályoknak megfelelően történjen.

A német autógyártó ebben a tekintetben az elektromos autók piacán lévő riválisával, a Teslával ellentétesen cselekszik, melynek 2-es szintű önvezető rendszerét folyamatosan vizsgálja az NHTSA amerikai közlekedésbiztonsági intézet, mely a kaliforniai vállalat teljesen önvezető technológiájával szemben is komoly aggályokat fogalmazott meg. A 2-es szint azt jelenti, hogy a sofőrnek a kormányon kell tartania a kezét, a 3-as szinttől felfelé azonban már el lehet engedni azt, bizonyos esetekben pedig a járművezető a szemét is leveheti az útról. A Mercedes Drive Pilot nevű technológiája 60 km/h-s sebességig képes önvezető üzemmódban működni.

Ola Kallenius vezérigazgató megerősítette, hogy a sofőrök vezetés közben akár emaileket is küldhetnek, vagy filmeket nézhetnek. A Drive Pilot rendszerrel felszerelt S-osztály és EQS modelleket idén nyártó először a németországi vásárlók szerezhetik be. A Mercedes az amerikai nyitás mellett tárgyalásokat folytat a kínai kormánnyal a technológia ottani bevezetéséről.

A Mercedes nem csak az önvezetést illetően, hanem az elektromos autózásban is versenybe száll a Teslával. Az Alapjárat stábja néhány héttel ezelőtt tesztelhette a német gyártó első olyan villanyosított modelljét, amely a kecskeméti gyárban készült. Az EQB menetpróbáján szerzett tapasztalatokról ide kattintva olvashatsz.