A következő generációs Mercedesek már teljesen önvezető módon közlekedhetnek az autópályákon.
Az önvezető autókban használt érzékelőkre szakosodott Luminarral közösen fejleszti autonóm technológiáját a Mercedes. Austin Russell, a Luminar vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek elmondta, az együttműködés eredményeként komoly fejlődéseket érhetnek el, többek között jelentősen javulhatnak a biztonsági funkciók is.
Az önvezető technológiát jelenleg elsősorban a közösségi közlekedésben, illetve a személyszállításban alkalmazzák. A februárban kezdődő pekingi téli olimpián például sofőr nélküli taxik viszik majd az utasokat.
Az autógyártók világszerte dolgoznak a technológia tökéletesítésén. A General Motors a az évtized közepére szeretne működő önvezető rendszert felmutatni, jelentette be Mary Barra, az amerikai óriásvállalat vezérigazgatója.
„Ha valóban önvezető képességekkel akarjuk felruházni a személyautókat, egységesíteni kell a szükséges hardvereket, szoftvereket és rendszereket. A tömeggyártással kapcsolatban vannak kihívások, mivel szigorú követelményeknek kell megfelelnünk” – fogalmazott a GM első embere.
Az önvezető autók pontos és biztonságos működéséhez nagymértékben hozzájárulnak a LIDAR (lézeralapú távérzékelés) szenzorok. A lidar működése a fényhullámok kibocsátásán és visszaverődésén alapszik. A hangérzékeléshez képest óriási előnye, hogy gyorsabb és pontosabb észlelésre képes. A jármű fedélzeti számítógépe a beérkező jelekből elkészíti az autó környezetének háromdimenziós térképét. A legtöbb önvezető rendszer a radarok, kamerák és lidar szenzorok együttes működésére támaszkodik.
A Valeo, a Continental, a Velodyne, a Luminar és a területen érintett vállalatok sokasága jelentős keresletnövekedésre számít az érzékelők piacán. Az érdeklődés 2025 környéken robbanhat be, véli Geoffrey Bouquot, a Valeo technológiai igazgatója. A vállalat új generációs lidarja – mely tizenkétszer jobb felbontást, háromszor nagyobb látótávolságot és két és félszer szélesebb látószöget kínál, mint a mostani – 2024-ben válhat széles körben elterjedtté.
Bouquot szerint a lidar érzékelők piaca 2025 és 2030 között a négyszeresére nőhet, ezzel globálisan elérheti az 50 milliárd eurós értéket.
„Ez a piac nem csak a biztonságról szól, hanem bizonyos szabályokat is figyelembe kell venni. 2030-ra a járművek 90 százalékában lesz valamilyen fejlett vezetéstámogató rendszer, 70 százalékukban pedig legalább 2-es szintű önvezetés lesz elérhető. A prémium autók 30 százaléka 3-as szinttel is rendelkezhet, ami azt jelenti, hogy a sofőr bizonyos körülmények között teljesen átadhatja az irányítást a technológiának” – fogalmazott a Valeo szakembere.
Ha valamit, a különféle önvezetéssel kapcsolatos jóslatokat érdemes erős szkepticizmussal szemlélni. Ékes példa erre, hogy a gyártók előrejelzéseiből szinte semmi sem valósult meg.