2019. november 13. | 12:06

A Karlmann King a modern kor Batmobileja...

Az emberek véleménye elég megosztó az aszimmetrikus stílusú járművekkel kapcsolatban, gondolok itt például az első generációs Hyundai Velosterre vagy erre a Karlmann King SUV-ra. Utóbbiról nem nagyon hallottam eddig, viszont nem igazán nyerte el a tetszésemet, pláne azután, hogy kiderült, ma ez a világ legdrágább terepjárója.

A Bacroft Cars YouTube csatornáján egy videóban mutatja be az autó néhány funkcióját és megszólal a tervező, Luciano D’Ambrosio is. Elmondta, hogy formavilágát a Batmobile ihlette, a külső dizájnt „gyémánt mintának” nevezte el.

„Ahelyett, hogy megtaláltuk volna a felületek tökéletes kombinációját, megpróbáltunk valami újat létrehozni. Nagynak és dominánsnak kell lennie, ugyanakkor nem szabad túlságosan agresszívnak lennie. Az autó méreteit figyelembe véve akkora, mint egy elefánt, ennek ellenére nagyon könnyű és jó vezetni” – tette hozzá D’Ambrosio.

A dizájn meglehetősen egyedi, ám a felszín alatt egy nagyon általános technológiát alkalmaznak. Nevezetesen a Ford F-550 6,8 literes, V10-es erőforrását pakolták bele, amely 420 lóerő leadására képes. A korábbi híresztelések szerint a végsebessége csupán 140 km/óra lehet, ez érthető is, mivel majdnem 6 tonnát nyom a King. Ebben a videóban viszont D'Ambrosio azt mondja, hogy elérheti 220 km/órát is.

Az áráról annyit, hogy az alapmodell 1 millió dollárba, vagyis átszámítva körülbelül 300 millió forintba kerül. Alaposan felextrázva az összeg elérheti a 3 millió dollárt, vagyis a 850 millió forintot, ami nem kevés!