2020. augusztus 19. | 16:38

Az olaszok nemet mondanak a villanyosításra a Portofino és a Roma esetében.

A csapból is az folyik, hogy jönnek a hibridek és az elektromos autók, a villanyosítás az autóipar egyértelmű jövője. Lassan mindenkinek érdemes hozzászoknia a lágyhibrid, plug-in hibrid, PHEV (plug-in hybrid electric vehicle), BEV (battery electric vehicle) és az ezekhez hasonló kifejezésekhez, rövidítésekhez. A hagyományos belsőégésű motorok kora lejárt. De nem a Ferrarinál!

Mint kiderült az olaszok két modellje is marad a jól bevált technológiánál, biztosan nem lesz belőlük villanyosított (hibrid) kivitel. Az egyik a 2017 óta kapható Ferrari Portofino, a másik pedig az idén megérkezett, a Portofino alapjaira épülő Ferrari Roma. Ezeket az orrmotoros, hátsókerék-hajtású sportautókat kizárólag turbós belsőégésű erőforrással lehet megvásárolni.

Olyan nagy baj ez? Nem hinném, véleményem szerint pont az évi párszázas (nagyon maximum pár ezres) darabszámban értékesítő gyártókat nem kellene vegzálni a károsanyag-kibocsátási normákkal. Hiszen az egy évben eladott Priusok jobban szennyeznek (mennyiségük okán), mint az elmúlt 30 év összes Ferrarija együttvéve.

Persze a Ferrari megengedheti magának, hogy ne foglalkozzon a flottaszintű szén-dioxid-kibocsátással, hiszen az unió által kiszabott büntetést egész egyszerűen csak beépíti az autói árába. A vevők bizonyára nem fogják firtatni, hogy miért kerül 118 millió forintba egy modell, miért nem csak 112 milla az ár. Jobban mondva megengedhetné magának ezt a hozzáállást, de természetesen ők sincsenek a Föld megmentése ellen.

Egyszerűen arról van szó, hogy a Portofinót eleve nem úgy tervezték anno, hogy képes legyen befogadni az extra akkumulátort és a kiegészítő villanymotort. Emiatt a megegyező alapokra épülő Roma sem kaphat hibrid hajtásláncot. Mindkét modell a jól bevált, természetesen mérnöki csodának számító 3,9 literes, V8-as biturbo erőforrással érhető el.