2020. április 06. | 09:30

Már 2021-ben érkezhet az új SUV.

A gyártó az utóbbi időben nem éppen a legjobb gazdasági helyzetben van, most azonban úgy tűnik, hogy számos termék élénkítési tervvel rendelkezik, többek között egy új Pajero piacra dobásán munkálkodnak, amelyet az USA-ban Montero néven értékesítenek. Már a néhány évvel ezelőtt az Engelberg Concept bemutásakor vízionálták ezt, 2019 őszén pedig már kémfotók is készültek a tesztelés alatt álló Outlander crossover következő generációjáról.

Az Autohome kínai kiadványa szerint az új Pajero / Montero már jövő év végén érkezhet, de a koronavírus miatt 2022 reálisabbnak tűnik.

Ez az új SUV azonban nem a parádés Engelberg-koncepció vonalait viszi a gyártósorra, hanem a 2013-as GC-PHEV koncepcióét. Ebben a tanulmányban egy 3,0 literes V6-os dolgozott egy elektromotorral, a kettő együtt pedig 340 lóerő leadására volt képes. Nyilvánvalóan sok minden megváltozott 2013 óta, tehát valószínű, hogy egy üzemanyag-takarékos turbós V6-ost fognak használni, plug-in hibrid rendszerrel.

További erőátviteli opció az Outlander PHEV-ben használt 2,0 literes, szívó négyhengeres egység, amely 117 lóerővel és 185 Nm nyomatékkal rendelkezik, a 60 kWh-ás villanymotornak köszönhetően pedig további 73 lóerő érhető el. Noha ez jól működik egy crossoverben, valószínűleg már egy SUV-ba kevés lenne. 

Ennek fényében, remélhetőleg a gyártó újabb erőforrással áll majd elő és erre szükség is lesz, ha az új Montero fel akarja venni a kesztyűt a szegmens legjobbjaival, a Toyota Land Cruiserrel és a 4Runnerrel.