2021. május 03. | 13:35

A félvezetők hiánya továbbra is komoly fennakadásokat okoz a gyártási folyamatokban.

Az év elején az autóipart érzékenyen érintette a félvezető chipek globális hiánya. Többek között a Ford, az Audi és a Volkswagen is csökkenteni kényszerült a termelési kapacitásán. Az ellátási probléma miatt a Ford bejelentette, a tervezett mennyiséghez képest fele annyi járművet tudnak legyártani. Érdekesség, hogy az Apple ugyanezen a napon negyedéves rekordnyereségről számolt be a sajtó képviselőinek, mivel őket csak csekély mértékben érintette a chip-hiány.

A kontraszt elsősorban annak köszönhető, hogy az elektronikus cikkeket gyártó vállalatok a felhalmozott készleteiknek hála könnyebben átvészelnek egy ilyen válságot. Az autógyártók és beszállítóik a „just-in-time” elvet követve nem rendelkeznek jelentős mennyiségű pótalkatrésszel.

A járműipari vállalatok közül néhányan saját döntéseik következményeivel kénytelenek most szembenézni. A koronavírus-járvány első hulláma idején többen döntöttek úgy, hogy nem rendelnek tartalékot, majd a kereslet fellendülésekor kényelmetlen helyzetbe sodorták magukat.

Jim Farley, a Ford vezérigazgatója szerint a chip-hiány még 2022-ben is okozhat fennakadásokat. Ezzel a megállapítással a Daimler vezetősége is egyetértett. Az elmúlt időszak egyébként a vásárlási és közlekedési szokásokat is megváltoztatta, hiszen az otthoni munkavégzés és oktatás miatt egyre többen vásárolnak okoseszközöket és számítógépeket, miközben a Ford leállítja az F-150 pickup gyártását, a csökkenő kereslet miatt.

A mobiltelefonokat gyártó vállalatokat azért is érinti kevésbé a hiány, mert az általuk használt chipeket olyan fejlett gyártási technológiával állítják elő, melyre az iparág képviselői jelentős összegeket költöttek az elmúlt években. Azonban a telefonokhoz is szükség van régebbi technológiával előállított chipekre, így a nem megfelelő alkatrészkínálat ezt a szegmenset is érintheti. A Samsung Electronics remek első negyedéves eredményeket produkált, a következő három hónapban viszont ők is némi visszaesésre számítanak.

A fennakadásokra természetesen a félvezető chipeket gyártó vállalatok is igyekeznek reagálni. Az Advanced Micro Devices növelte az éves eladási célkitűzéseket, miközben a cég vezérigazgatója, Lisa Su szerint minden megtesznek a megfelelő kereslet előállításának biztosításáért.

„Komoly szerepet játszunk a beszállítóink üzleti tevékenységeiben, ezzel együtt továbbra is keressük annak lehetőségét, hogyan tudnánk segíteni a megfelelő kapacitás elérésében. A folyamat már tavaly elkezdődött, a munkát pedig folytatnunk kell” – mondta Lisa Su a Reutersnek adott interjúban.