2020. május 22. | 12:36

Nagyon ütős lett ez a Manhart Performance BMW M8.

A BMW felhozatalában nem látni szupersportautókat, még hipersportautókat sem. A Manhart úgy döntött, megreformálja ezt a felállást és hozzányúl a BMW M8 Competition Coupéhoz. A projekt MH8 800 néven futott.

A tunerek legfőképpen a meghajtásra, illetve annak módosítására összpontosítottak. Így lett a 4,4 literes V8-as motor 823 lóerős, a csúcsnyomatéka pedig 1050 newtonméter. A bődületes új teljesítményt úgy érték el, hogy többek közt beszereltek egy új turbót, egy új intercoolert, a végső lépés pedig a szoftverfrissítés volt. Végeredményként, ahogyan az a címben is szerepel, az M8 2,6 másodperc alatt futja a nullszáz sprintet, 100-ról 200-ra pedig 5,7 másodperc alatt gyorsul. Mi ez, ha nem hihetetlen?

Az MH8 800-ra karbon-kerámia fékeket és 21 colos kerekeket szereltek, a leírás szerint pedig a kipufogó hangja is zseniális! Szinte ide hallom zubogását! Ezenkívül új futóművet is kapott az autó, méghozzá állítható rugókkal, amik 30 millivel közelebb helyezik a monstrumot az aszfalthoz. A BMW M8 Competition agresszív bodykitet kapott maga köré, amelynek része a kibővített kerékjárati ív, a módosított hátsó spoiler, na és persze a karbonszálas diffúzor.

Az autó fekete fényezést kapott arany kiegészítéssel. A külsővel ellentétben a beltér nem sokban változott. Ami újnak mondható odabent, azok a karbonszálas részletek a kormányon, valamint a váltófüleken. Neked hogy tetszik?

Prémium autót vásárolnál? Ne habozz tovább és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36202578998) vagy e-mailben!