2020. október 14. | 13:49

Több kereskedelmi vállalat számára is elérhetővé tette az Einride azt a modellt, amely akár autópályán is hasíthat sofőr nélkül, pusztán a mesterséges intelligencia segítségével.

Az Einride még 2016-ban alapult cég, céljuk pedig az volt, hogy teljesen elektromos, önvezető kamionokat alkossanak. Még 2017-ben mutatták be a Pod modellt, amely után szerződést kötöttek a Lidl és a DB Schenker vállalatokkal, akikkel közösen fejlesztették mind a mai napig. Ebben az évben viszont a svéd cég elérkezett egy váltóponthoz, hiszen ha a különböző közlekedésügyekben felelős szervezetek nem akadályozzák meg a törekvéseiket, akkor véglegesen piacra dobhatják a járművet.

Első ránézésre kicsinek és furcsának tűnik, hiszen számunkra a megszokott külső felépítés elsőként egy vezetőfülkéből, majd a raktérből, itt azonban előbbire nincs szükség. A mesterséges intelligencia irányítja, többnyire előre megtervezett menettervvel, amelyet már indulás előtt betáplálnak a rendszerébe. Baj esetén pedig egy erre a célra képzett operátor távirányítással bele tud nyúlni, hogy biztonságosan tudjon valahol megállni a kamionnal.

A most bemutatott és előrendelhető modell nem ugyanaz, mint a 2019-ben már közutakon is tesztelt kibocsátásmentes és teljesen önvezető teherautó. A külsején ugyanis úgy kellett megcsinálni mindent, hogy alkalmas legyen a szabályos teherszállításra is. Ennek következtében lett sokkal áramvonalasabb, ráadásul normális fényszórók is kerültek rá.

A SAEJ3016 besorolás szerint a legmagasabb, level 5-ös szintet kapná, amelynek a jelentése, hogy semmilyen személyi beavatkozást nem igényel a jármű működtetése. Ezt azonban maga az Einride nem tudja ilyen formában elfogadni.. Így saját rendszert alkottak, melynek neve AET (Autonomous Electric Transport, magyarul Önvezető Elektromos Szállítmányozás).

Ez egy 1-5-ig terjedő skála, amelyen a legalacsonyabb fokozat azt jelöli, hogy a jármű egy zárt létesítmény területén meghatározott útvonalon tud csak közlekedni. A második fokozattal kimehet környező utakra is, sőt, akár a telephelyek között is járhat. A harmadik fokozat már alacsonyabb forgalmú főutakra is kiengedi, a maximális megengedett sebesség pedig 45 km/h. Az AET-4 már az autópályákra is felengedi, de itt is van sebességhatár, hiszen maximum 85 km/órás tempóval mehet. Ez a skálázási rendszer tehát nagyban eltér a klasszikus önvezetésben kialakított szintektől, mondhatni butítottak rajta. A kamion egyébként 26 tonna bruttó tömeg mellett tud 130-180 kilométert menni egyetlen töltéssel.

Egyelőre tehát még nem lehet teljesen magára hagyni korlátok nélkül az Einride járművét, hiszen ennek még a jogszabályok és a technológia is gátat szab. Ennek ellenére már az első két kategória előrendelhető, a gyártó által meghatározott felső két szint pedig 2022 környékén érkezhet.