2021. március 17. | 10:27

Egy magyar vállalkozó támogatásával készülhet el a modell, amiből nem gyártanak sokat.

Ian Callum, a Jaguar volt dizájnfőnöke életet próbál lehelni az egyik legkedveltebb tervébe, melynek célja, hogy létrehozzanak egy olyan hiperautót, ami be tudja tölteni azt az űrt, amit a halva született Jaguar C-X75 projekt hagyott maga mögött. Callum egy Svájcban munkálkodó magyar vállalkozó segítségével valósíthatja meg régóta dédelgetett álmát, honfitársunk ötlete nyomán pedig Kincsem után nevezik el a limitált szériában készülő csodajárgányt.

A projekt kezdeményezője, Bak Tibor a brit szaktudást és a magyar lendületet szeretné ötvözni az új autó létrehozásakor, amely szénszálas monocoque vázat kap, és négy elektromos, illetve egy V10-es szívó benzinmotorral lesz szerelve, legalábbis az Autocar így tudja. Utóbbi erőforrást úgy tervezték, hogy percenként 13 ezret forogjon, és olyan hangja legyen, mint egy F1-es motornak. Azt nem tudni, hogy pontosan milyen teljesítményre képes a motor, a forrásként megjelölt cikk 304 lóerőre saccolja az erejét.

A Kincsem összteljesítménye viszont ennél nagyobb lesz (már ha tényleg elkészül a kocsi), ne feledkezzünk meg a négy villanymotorról sem, a verda fel tudja majd venni a versenyt a többi hiperautóval, legalábbis a projekt mögött álló emberek nagyon bíznak ebben. Számunkra érdekes hír, hogy a Kincsem egy magyarországi székhelyű, szuperluxust képviselő elektromos márka előfutára lehet. Bak azt szeretné, hogy a Kincsem végső soron egy almárka legyen, amelyhez majd a tervek szerint az új cég által gyártott luxusmodellek fognak tartozni. A márka a Helvetia nevet fogja használni, tudta meg az Autocar. Ezeket a híreket kezeljük fenntartásokkal, lehet, hogy ezekből végül semmi nem valósul meg (most nem a pesszimizmus beszél belőlem, de tényleg várjuk ki, mi sül ki a dologból).

A Kincsem Hyper-GT gyártására egy meg nem nevezett brit gyárban kerül sor, a modellből mindössze 54 darab készül (a szám nem véletlen, a magyar csodaló 54 alkalommal állt rajthoz és 54 győzelmet aratott). Az új márka további modelljei ugyanakkor egy új, Magyarországon épülő üzemben kerülhetnek összeszerelésre (a forrás szerint), ez szintén fontos, a magyar autóipar szempontjából is üdvözítendő hírmorzsa.

Méretében és elrendezésében az újdonság meglehetősen hasonlítani fog a C-X75-höz, de Bak leszögezte, hogy szó sincs az eredeti Jaguar egyszerű lekopizásáról. A hírek szerint a Kincsem első prototípusát a jövő évi goodwoodi sebességfesztiválon csodálhatják meg az emberek, már ha a járvány engedi. A modell iránt állítólag már most nagy az érdeklődés, a sorozatgyártott példányok leszállítása 2023-ban kezdődhet meg. Hogy mennyibe kerül az autó, arról még nincs pontos infó, az Autocar szerint a Kincsem Hyper-GT abba az árkategóriába nyerhet besorolást, amelyben a Rolls-Royce Cullinan (ami több mint 100 millió forintba kerül) is található.