A Mondeo ST250 Eco mai szemmel nézve egy igen furcsa próbálkozása volt a Fordnak az öko-sportautók irányába. Sorozatgyártásba sosem került, pedig még azelőtt megfogant, hogy a hibrid vagy elektromos autók áramlata megindult volna.
Az LPG, vagy autógáz beszerelése legtöbbször azért történik meg, hogy a nagyobb motorral szerelt autók, mint például egy V8-as Range Rover vagy egy E39 540i ne egye le a gatyádat. Röviden, tömören. Számos utángyártott rendszert lehet már találni, sok műhely specializálódott ezen rendszerek beszerelésére, sőt, az elmúlt években a számos gyártó dobott ki CNG üzemű modelleket (ami nem teljesen ugyanaz, mint az LPG). Láthattál már olyat is, hogy valaki egy alapból gazdaságos, kismotoros járművet párosít ezzel a megoldással, de ez nem mindig kifizetődő, ahogyan az sem, ha zöld szemléletben közelít meg az ember egy nagyobb potenciállal rendelkező, sportos motort. A Ford az utóbbit lépte meg a ’90-es évek végén.
Az 1999-es Genfi Autószalonon a Ford három különböző változatot mutatott be az első generációs, ráncfelvarrott Mondeóból. Az ST24-et váltó ST200-at, az 1.8 „AFV”-t (alternative fuel vehicle) és végül egy tanulmányautót, az ST250 Eco modellt. Egy interjúból kiderült, hogy a Ford egy olyan autót akart készíteni, ami képes meggyőzni az "autóbuzikat", hogy hiába a lóerőtúltengés, ők is lehetnek környezetbarát sofőrök egyszerre.
Míg az ST200 egy 2.5 literes 205 lóerős motort kapott, addig az ST250 már 3.0 literesre módosult, kompresszorral megspékelve, így nagyjából 250 lóerőt teljesített, ami igen jónak számított egy elsőkerekes autótól 1999-ben. Magát a blokkot és a főtengelyt a Taurusból vették át, a hengersoronkénti 12 szelepes hengerfej kizárólag az ST250-hez készült, a kompresszort pedig az Eaton szállította. A végső simításokat a Prodrive végezte, akik akkoriban épp a Ford Mondeo BTCC-t futtaták a legendás „Supertouring” korszakban.
Ian Callum egy sokkal agresszívebb külsőt rajzolt az ST250-nek, szigorúbb lökhárítókkal, nagyobb oldalsó szoknyákkal és hátsó szárnnyal, valamint a Ford 18 colos kerekeivel. A felfüggesztés némi módosítással az ST200-ból érkezett. Az Eco névnek eleget téve egy kerekded LPG tank került a pótkerék helyére és extra injektorokat csatlakoztattak a már meglévőkhöz, az ST250 két oldalán pedig egy-egy üzemanyagtöltőnyílás figyelt.
A Ford nagyon is komolyan gondolta az ST250 Eco-t, hiszen számos prototípus készült az ST200 alapjaira, de mikor a projektet törölték, vele együtt az összes ilyen járművet is bezúzták. A 3.0 literes motor a második generációs, ST220-as Mondeóban tűnt fel ismét, LPG nélkül és szerényebb teljesítménnyel. Sajnos az ST250 sosem látott kiállítótermeket a genfin kívül, pedig a gondolata már az előtt megfogant, hogy a hibrid vagy elektromos autók irányai körvonalazódtak volna.
