2018. február 14. | 17:27

Tetszik a Nissan 350Z? Nahát, még a 370Z is? És a közel 50 éves elődjük? Bemutatom a japán hölgyet, a Datsun 240Z-t.

Olvashattál már a 240Z-ről az Alapjáraton, de szeretnék egy kicsit mélyebben is belemenni a típus ismertetésébe, hiszen mégiscsak az egyik legnépszerűbb sportautó alapjait tette le vele 1969-től a Datsun.

Ha nem lenne ismerős a Datsun, mint autógyártó, ne ess kétségbe, valójában hivatalosan soha nem is létezett ilyen autógyártó cég. A Datsun csupán mint márka volt jelen, 1983-tól sajnálatos módon meg is szűnt teljesen. A nevet a Nissan Motors és a DAT Motors használta a termelésben.

A DAT Motors 1931-ben egy már létező DAT nevű modell kistestvéréhez alkotta meg a kezdetleges nevet, ami rém találóan Datson lett, csak később, 1933-ban vette át a Nissan is. A „son” kifejezés japánul veszteséget is jelent, így a Nissan úgy döntött, Datsunná kereszteli át a márkát.

A Datsun nevet legutoljára 2001-ben használta a Nissan egy kisteherautó modellhez, ami Európába nem is érkezett. Mindenki nyugodjon meg, nem veszített semmit Európa a 2001-es Nissan Datsunnal. De vissza a fő témámhoz! Tehát a Datsun - ami márka és nem gyártó - Japánban mindenkinek ismerős, a világ többi részén pedig csak a Nissan Z autóinak ősanyáiként emlegetik a jellemzően sportkupé vagy roadster csodákat.

Személyes kedvencem a Fairlady Z, vagy Datsun 240/260/280Z vagy Nissan S30. Igen, ennél több neve csak a Trónok Harcában van valaminek. Én 240Z-nek szeretem hívni, de ízlés dolga.

A 240Z a Nissan Z-családjának első generációja, 1969 és 1978 között gyártották, kizárólag Japánban, az első évben Fairlady Z néven futott. A motorháztető alatt egy hengerenkénti 4 szelepes, sorhatos, 2,0 literes L20A kódjelű motor duruzsolt, ami 130 lóerős teljesítményre volt képes. A Z hátul hajtott (ahol kell) és négysebességes manuális váltóval volt szerelve. Három további Fairlady Z-modell létezett még, amelyek kinézetre szinte megegyeztek, belül viszont volt némi differencia közöttük, ezek a japán belpiacra készültek.

Az első módosított verzió a HS30-H Nissan Fairlady ZG 1971-ben került bemutatásra azon célból, hogy a 240Z átültethető legyen a Group 4 (1983-tól Group B) követelményeinek megfelelő versenyzésre. A módosítások között szerepelt egy megnövelt, üvegszálas „aero-dyna” orr, szélesített oldalsó idomok, hátsó spoiler, akril-üveg fényszóró búrák és a sárvédőkre szerelt visszapillantó tükrök.

A „G” jelentése Grande, és bár a föld többi részén nem került forgalomba ez a verzió, az orr átalakításához szükséges készletet a Nissan eladta az USA-ban is. A kit „G-nose” néven volt elérhető, és az ezzel szerelt 240Z-ket sokszor 240ZG-nek hívták.

A következő kiadása a Fairlady Z-nek a Z432. Ebbe a kasztniba nem nyúltak olyan drasztikusan, mint a ZG átalakításai során, viszont a motortérben történtek „nüansznyi” változások például az, hogy a Z Skyline motort kapott.

Fúú de izgi! Bizony bizony a japánok nem vicceltek, belecsűrték az első generációs Skyline GT-R 160 lóerős 119 kW-os, 2,0 literes sorhatos S20-as motorját a Z-be, És ami még viccesebb, hogy rendőrautónak használták. A Z432 elnevezés a hengerenkénti 4 szelepre, a 3 Mikuni karburátorra, valamint a 2 vezérműtengelyre vonatkozik. A Z432-ből körülbelül 400-420 darab került legyártásra.

A harmadik verzió, ami a Fairlady-ből érekezett a Z432R, ez gyakorlatilag motorikusan megegyezik a sima Z432-vel. Ez a típus az úgynevezett rali spec lett, egyetlen színkombinációban jött csak ki, valamint könnyítettek a kasztnielemeken. Némi motorbeállítás frissítésen is átesett az autó, de fizikai változás nem igen történt a motorház alatt.

Az 1970-es 240Z-t az amerikai piacon Yutaka Katayama, a Nissan Motors USA műveleteinek elnöke mutatta be. Ezek a korai modellek küllemre még különböztek néhány apró dologban az utódaiktól. A B-oszlop mögött elhelyezett króm 240Z-embléma és két vékony szellőzőnyílás a hátsó ablak alatt volt a legszembetűnőbb.

A II. széria, ami a 240 Z-ből az amerikai piacra került, már csak egy Z betű maradt a 240Z-embléma helyett, eltűntek a szellőzőnyílások. Az amerikai modellek mondhatni folyamatosan változtak a gyártás alatt: 1972-ben a belső téren finomítottak, valamint módosítottak a lökhárító helyén és javítottak a károsanyag-kibocsátáson. 1973-ban a további emissziócsökkentés miatt karburátort is kapott a Z.

Az 1970-es modelleket, 1969. októberében vezették be az amerikai piacra. Az eredeti L20A-motort leváltotta egy 2,4 literes L24 erőforrás, aminek teljesítménye 151 lóerő volt. A modell elérhető volt négysebességes manuális, ötsebességes manuális (Az USA-n kívül), vagy háromsebességes automata váltós verzióban is.

A végsebesség 201 km/h volt és 8 mp alatt gyorsult 0-100 km/h-ra. Ez mai szemmel már nem tűnik villámgyors csúcsteljesítménynek, ennek ellenére 2004-ben a Sports Car International az 1970-es évek legjobb sportautójának választotta a 240Z-t.

A következő verzió/elnevezés a 260Z. Amerikában kizárólag 1974-ben került forgalomba, a világ többi részén azonban 1978-ig kapható volt. Az amcsik csak kétülésest kaptak belőle, de Európában már lehetett bulit csapni mert 2+2 üléses verzió is érkezett a 260Z-ből.

Motorteret tekintve újabb változás történt, hiszen a 2.4 literes L24-es motort leváltotta egy 2,6 literes L26-os. Az Államokban a szigorú szabályozások miatt a 2,6 literes motorból csupán 140 lóerő volt kifaragható legálisan, a Föld többi részén viszont 167 lóerővel lehetett szántani az utakat.

A négysebességes manuális váltó volt az alap, ami megmaradt a 260Z-ben, de opcionálisan választható volt ez is háromfokozatú automata sebességváltóval, Európában pedig ötsebességes manuálissal is. Készült egy 30 cm-rel hosszabb tengelytávú modell is, amelyből főleg Európában volt sok, ez +2 ülést jelentett és nagyobb ajtónyílásokat.

Akadt még néhány frissítés, amit a 240Z után vezettek be. Továbbfejlesztették a hűtőberendezéseket, javítottak a levegőáramláson, valamint klíma került az autókba. Érezhetően keményebb kötésű lett az autó az erősített alváz miatt, valamint hátulra is bekerült egy plusz lengőkar.

A belső tér átalakítás sem maradt el, új műszerfal, új középkonzol, valamint új üléstámlák és ajtólapok kerültek a 260Z-be. Nagyobb változás a kasztnin a lökhárító környékén történt még, valamivel nagyobbak lettek a lökösök mint a 240Z esetében és fekete gumiborítást is kaptak a króm után, valamint az irányjelzők a lökhárító alá, szélre kerültek. Később csak a 75-76-os modellek irányjelzője került vissza a lökhárító fölé.

1975-ben érkezett meg a 280Z, ami egyben az utolsó S30 sorban. Ismételten az egyre szigorodó emissziós- és biztonsági szabályozások miatt további változások történtek a motortérben. Ezúttal 2,8 literes L28-as motor vette át az előd helyét, valamint egy Bosch L-Jetronic üzemanyag-befecskendező rendszert adtak a 280Z-nek.

A 75-ös és 76-os modellek továbbra is az előírt, 12 km/h ütéselnyelő képességű lökhárítóval voltak szerelve, amiket a 260Z-nél is használtak már. Az 1977-es és 1978-as modell gumi borításai pedig már be voltak építve a lökhárítóba. 1977-ben a 280Z már nem kapta meg a teljes mérető pótkereket helytakarékossági szempontok miatt, ehelyett egy megnövelt méretű üzemanyagtartállyal szerelték fel.

Ezzel a változtatással elveszett mémi hely a csomagtartóból is. A 280Z is három opcionális váltóval került piacra, négy és ötfokozatú manuális, valamint háromfokozatú automata váltóval. Az ötsebességes verziókon volt egy erre utaló embléma is a hátsó ajtó bal alsó szélén.

1977-ben és 1978-ban Datsun két különleges kiadású modellel is előállt. Az egyik a "Zap" kiadás. Ez egy dekorációs csomag volt az autóhoz, amely Sunshine Yellow, azaz egy hirtelen sárga alapszínt és keskeny fekete sávozást jelentett az autó teste közepén és oldalainak alsó területén.

A fekete sáv kiegészült az orrhoz közeli végeken sárga, vörös és narancssárga díszítésekkel. Nagyjából 1000 darab ilyen Zap-kiadás került értékesítésre, valamit a színkombinációt használták a 1977-es Long Beach Grand Prix-n.

A másik special edition modell, a Black Pearl 1978-ban készült el. Ez a nevéből adódóan egy gyöngyház fekete alapszínt jelent egyedi vörös és ezüst csíkokkal, valamint a csomaghoz tartozott egyedi tükör és hátsó lámpatest. A Black Pearl Editionből körülbelül 750-1500 darab kelt el. A 280Z-t 1979-ben váltotta fel a Nissan S130.

Manapság egyre többen állnak neki az S30 kasztni valamely változatának mókolásához. Én is álmodom egy ilyen öreg hölgyről, de Európában jelenleg brutálisan horror áron mérik a Datsunt, mire pedig ideér Amerikából vagy Japánból nagyjából ugyanott tart az ember pénzügyileg. Semmi pánik, erre van a bakancslista!

A jelenlegi népszerűség érzékeltetése végett említenék meg két autót is. Mindkét járgány egy ízig vérig fanatikus kezei közt éli mindennapjait és mindkét személy számára ugyanolyan álomként indult, mint mikor kiskorodban eldöntöd, hogy űrhajós leszel.

Az első és számomra talán tetszetősebb, (bár tényleges döntést hozni szinte lehetetlen) Sung Kang (Han Lue főszereplő, Halálos Iramban Tokyo Drift) 240Z-je. Az az autó apám! A motor, és még sok más természetesen rég nem gyári a gépben. Sung a gyári 2,4-es L24-et egy RB26-os Skyline motorra cserélte, valamint az autó építéséről egy ötrészes YouTube doksi is készült, amit Z Dream néven találhatsz meg. Én már végignéztem, oda lettem, ajánlom a Te figyelmedbe is!

A Z Dream sorozat további részeit a linkeken találod:

A másik autó, amit mindenképp érdemes szóba hoznom Chris Forsberg 1975-ös, RB25 szívű 280Z-je. Úgy látszik, a hozzáértők szeretik követni a japánok 70-es évekbeli módszereit és Skyline-motorokkal pakolják tele a Z-ket. Természetesen ezzel semmi probléma nincs, sőt, épp, hogy csak könnyek nem szaladnak az ember szemébe egy ilyen láttán és hallatán.

Chris Forsberg neve a Formula-D miatt lehet ismerős, napjaink egyik legjobb drift versenyzője. A Datsunt elmondása szerint utcai autónak vásárolta. A versenypályán egy 370Z-ben ül, stílusos döntés az elődöt választani daily-nek. Chris autójáról is készült természetesen egy videó, ahol akció közben is láthatod a vadállatot, egy gyakorlott idomár kezei között. Jó szórakozást kívánok, és sok szeretettel várok mindenkit az „országomat egy Datsunért klubban”!

Forrás: