A Rimac megterveztette a 2080-as év hiperautóját

Közzétéve:
2020-06-15, 10:04

Az Instagramon meghirdetett kihívás győztese egy 3000 lóerős koncepcióval rukkolt elő.

Az Instagramon hirdetett tervezési kihívást a Rimac. A horvát autógyártó arra kérte rajongóit, tervezzenek egy Rimac-modellt a 2080-as évre. A Design Challenge győztes pályaművét Maximilian Schneider alkotta. A koncepció a Rimac Scalatan Vision nevet viseli, és egészen észbontóan néz ki a képeken.

Schneider egy háromdimenziós nyomtatással készült, titán-grafit keretet álmodott meg, mely elképesztően erős és egyszerre nagyon könnyű is. Az elképzelés szerint az autó teljesen elektromos meghajtású lenne, a teljesítménye nem kevesebb mint 3080 lóerő, össztömege pedig mindössze 940 kilogramm. Ehhez képest az idei év végén bemutatásra kerülő Rimac C_Two gyengének és súlyosnak számít.

Rimac koncepció

A koncepció minden tekintetben formabontó és futurisztikus. Érdemes szót ejteni a szén nanocső technológiát alkalmazó gumikról. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az abroncsok futófelülete az út felszínéhez idomul, és a megfelelő körülményekhez szükséges tapadást biztosítja. Sőt, a tervek szerint a felnik ötször könnyebbek lennének a mostaniaknál.

Mivel az autót 2080-ra tervezték, így fejlett önvezető, valamint vezetéstámogató technológiával rendelkezik. A vezetési élményt azonban nem iktatnák ki teljesen, meghagyva az emberi beavatkozás lehetőségét.

Rimac koncepció

Nehéz pontosan megjósolni, milyen autókkal fogunk közlekedni 60 év múlva. Ha a jövőben is lesznek 3000 lóerős hiperautók, az a világ annyira rossz már nem lehet.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Pininfarina Battista a 2019-es Genfi Autószalonon
2019. március 06.
A Genfi autószalon és a világ egyik legerősebb elektromosa
2019-es Bugatti Chiron elölről
2020. május 03.
A végsebesség nem minden, itt most a 0-100-on van a hangsúly.

További hírek