Bemutatták a Hyundai egyik legnagyobb hobbiterepjárójának ráncfelvarrott kivitelét, amely sok újdonságot tartogat.
A negyedik generációs Hyundai Tucson már 2020 óta jelen van, így elérkezett az ideje a félidős ráncfelvarrásnak. Már kívülről is látszik a frissítés a hobbiterepjárón, az orrát is átszabták egy picit, de a védjegyévé váló osztott lámpatest megmaradt.
A markánsabb változások azonban belül történtek, szinte teljesen átszabták a kabint. Itt is megjelent az egy üveg alá hozott, két 12,3 colos képernyőből álló digitális műszeregység-érintőkijelző kettős. A kormánykeréken a Hyundai logója helyett négy pont látható, amely a H betű morzekódja.
Visszahoztak több fizikai gombot és tekerőt, amely nem megszokott a mai világban, amikor minden az érintőfelületek irányába megy. Habár már a VW is bejelentette, hogy visszahozza a fizikai gombokkal ellátott kormányt, mert annyian utálták a tapogatósat.
Az autómata váltó előválasztója is felkerült a kormány mögé, a középkoknzolon pedig egy méretes töltőpad kapott helyet. Több részletet egyelőre nem árult el a Hyundai a frissített SUV-ról, a bővebb bemutató majd 2024 elején várható.
Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e változás a hajtásláncok tekintetében, eddig hibrid és plug-in hibrid kivitelben is kapható volt a Tucson. Valószínűleg további újításokról is lerántják majd a leplet.
A friss modellről itt tekinthető meg néhány kép: