2020. november 05. | 09:14

A múlt és a jelen érdekes kombinációja ez a sportautó.

A restomod dióhéjban az a tuningolási eljárás, amikor egy régebbi autót teljesen felújítanak, miközben modern alkatrészeket és technológiát használva átalakítják azt. Ez történt most ezzel a Ferrari 308 modellel is, amelyet a Maggiore újított fel ilyen módon, és a 308M nevet adta neki. A modellről egyébként tudni kell, hogy 1975 és 1985 között gyártották, gépteteje alatt pedig egy V8-as erőforrás dübörgött.

A Maggiore által létrehozott autó karosszériájának formája ugyanaz, mégis új, hiszen szénszálas anyagból készült, fényszórói pedig LED-es technológiára lett cserélve. A külsejének csak kevés része változott, többek között a légbeömlőket hosszabbították meg és ott is megjelenik a szénszálas anyag, továbbá kapott egy, az eredetihez nagyon hasonló, 17 colos egyedi kerékszettet.

Ezen kívül szinte az összes mechanikus alkatrészt újratervezték vagy felújították. A 2,9 literes, V8-as erőforrásból 3146 köbcentist faragtak, így már nem csak 252 lóerőre képes, hanem 300 lovas teljesítményt is ki tud magából préselni. A megnövekedett teljesítmény mellé szükség volt a futómű újrahangolására is, Koni gátlók és új rugók kerültek be. Ezt megtoldották négydugattyús Brembo nyergekkel és hűtött féktárcsákkal is.

A Maggiore egyszerre szerette volna megjeleníteni az autóban a ’70-es, ’80-as évek stílusát és a modern megoldásokat is. Így került a belsejébe a bőr mellett szénszál, az Alcantara és még márvány is. Ezt a Ferrari átiratot nagyon kis darabszámban fogja összeszerelni a vállalat, azt is csak egyedi megrendelésre, de az ára magáért beszél, hiszen 500 000 eurót (aktuális árfolyammal számítva 181 millió forint) kérnek el érte alaphangon.