A legendák sem élnek örökké: Honda Legend tuning – Stanceworks

Közzétéve:
2020-12-24, 11:59

Daniel J. Oxer Honda Legendje hűen szolgálta tulajdonosát, míg egy napon szomorú véget ért a történet.

2012 egyik fátyolos estéjén Daniel a város útjait rótta, hogy néhány képet készítsen az autójáról, ám akkor még nem sejtette, hogy nem lesznek már sokáig együtt. Hét hónapra rá, hogy a cikkben szereplő képek elkészültek, nagy sebességgel csattantak a Legendbe hátulról, ezért végleg el kellett engednie az autó kezét. No de lássuk, hogyan telt az ezt megelőző néhány év!

Honda Legend tuning

8 éve az utca embere tágra nyílt szemekkel csodálta a leültetett, túlfeszített gumikkal szerelt Legendet, a közösségi média még csak kezdeti stádiumban volt, fórumokon mentek az eszmecserék.  Daniel szerencsésen talált egy megkímélt autót néhány olyan opcionális extrával, mint az egyrészes fényszórók és a dönthető hátsó ülések. Gyakorlatilag napi használatban került az autó, ezért folyamatosan kihívásokat jelentett a számára. A hengerfej tömítésének cseréje egy hétvégét vett igénybe a barátok segítségével, később a diffi is megadta magát, ezzel együtt a motiváció is elszállt, így 12 hónapot pihent az autó az utcán, amíg összegyűlt a javításra szánt pénz.

Honda Legend hátulról

Az első, 2011-es amerikai út után Daniel új motivációs forrásra lelt, ugyanis jó barátságba került Rajeettel, akinek az üzletében megpillantott egy Mugen M7 felni szettet. A kerekek specifikációit megjegyezve már azt tervezgette, hogy vásárol belőlük a Honda alá, sőt, az Air Ride Suspension Supplies csapatánál kötött ki, mint új alkalmazott, így adott volt, hogy lufis futóművel kéne megfejelni a dolgot. 

Honda Legend M7 felni

Rajeet később egy e-mailezés alkalmával 9 szélesnek titulálta a felnit, így egyértelművé vált, hogy be fognak férni a Honda alá. Meg is érkeztek Amerikából, megkapták a gumiabroncsokat és távtartók nélkül helyezték fel először a srácok. Valami nem stimmelt, megmérték a szélességét és kiderült, hogy 9,5 szélesek voltak, viszont tökéletesen passzoltak az autó alá, szóval Daniel köszönetet mondott Rajeetnek annak ellenére, hogy téves infókat adott.

Honda Legend stance

Daniel számára a Legend volt az eddig birtokolt autók közül a legkedvesebb. Ha még ma is létezne, akkor valószínűleg új fényezést és a bőr belső kapott volna, sőt, a hangrendszer is fejlesztésen esett volna át. Azóta jöttek lehetőségek, tudott volna vásárolni ehhez hasonló Legendet, de az anyagi helyzet közbeszólt, bízunk benne, hogy sikerül ismét megvalósítania álmát a közeljövőben.

Kapcsolódó írások

Honda Jazz tuning
2020. május 11.
Ugyan csak optikai tuningról van szó, ez az építmény biztosan kizökkent a karantén okozta unalmakból!
Ravi Dolwani BMW M5 tuning elölről
2020. december 27.
Most egy fiatalabb BMW-vel foglalkozom, nézzük, hogyan épült-szépült ez a 2015-ös F10 M5.

További hírek