Klasszikusok a Hungaroringen! 09.29. – 10.01.

Frissítve:
2018-09-18, 21:56

Nem akármilyen rendezvénnyel várja a látogatókat szeptember utolsó hétvégéjén a Hungaroring. A 60-as és 70-es évek legendás autói mérkőznek meg egymás ellen.

Az Alapjárat csapata ott lesz a helyszínen a hétvégi Hungaroring Classic programjain. Ennek kapcsán ellátogattunk a hivatalos sajtótájékoztatóra, ami a Duna Yacht Event rendezvényhajón volt. Az esemény előtt néhány klasszikus sport és utcai autót is felvonultattak a rendezők a helyszínen.

Micsoda látvány! Szép autó és szebbnél szebb hölgyek!

Micsoda látvány!

A Classic Endurance Racing 2004 óta szerveződik a jelenlegi formájában – csokorba gyűjtve a historic-sorozatokat, vagyis a klasszikus autók versenyeit a sportág hőskorából. Élőben és versenykörülmények között, Közép-Európában először láthatjuk ezeket a klasszikus retró autókat, amelyek késhegyre menő csatákat vívnak egymással a kontinens legendás aszfaltcsíkjain, köztük ettől az évtől kezdve a Hungaroringen.

Méltó körülmények között zajlott a tájékoztató, a Dunán!

Méltó körülmények között zajlott a tájékoztató

„A Hungaroring ma már a hagyományos pályák közé tartozik a száguldó cirkuszban, Monte-Carlo és Monza mögött a harmadik olyan helyszín, amely folyamatosan szerepel az F1-es versenynaptárban. Azokhoz a versenyautókhoz képest azonban, amelyek a hétvégén száguldanak az aszfaltcsíkján, üdítően fiatal a pályánk – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Hiánypótló rendezvény ez a pálya és a magyar autósport szempontjából is, a klasszikus autók szerelmesei megtalálják itt a számításukat. Jó lenne, ha hagyományt tudnánk teremteni vele, mert az öregbítené az autósport és a pálya hírnevét is.”

Gyulay Zsolt tart beszédet a Hungaroring Classic sajtótájékoztatón

Gyulay Zsolt tart beszédet

Az ötlet, hogy hazánkba hozzák a sorozatot, akkor született meg a Dakar-versenyző Szalay Balázs fejében, amikor navigátorával, Bunkoczi Lászlóval tavaly Goodwoodban járt, a mára legendássá vált „sebesség ünnepén”.

„Százhúszezer ember tolongott a pályán, sokan korabeli öltözékben, és olyan autók között sétáltunk, amelyekre gyerekkorom autós kártyáiról sejlettek fel az emlékezetemben. Szinte azonnal eldöntöttem, hogy egy ilyen eseményt Magyarországon is rendezni kell, és Rákosi Tamásban jó partnerre találtam ebben. Jól döntöttünk, mert hatalmas az érdeklődés” – árulta el Szalay Balázs.

Klasszikus F2-es autók küzdelmeit is láthatjuk a Hungaroringen

Klasszikus F2-es autók küzdelmeit is láthatjuk

A szervezők egyhangúan kijelentették, hogy ez az esemény mérföldkő lesz a hazai autósport történetében, s hogy szeretnének belőle hagyományt teremteni, hogy egyszer majd a híres klasszikus autós fesztiválok között emlegessék a Hungaroring Classicot. A sajtótájékoztatóra hazánkba érkezett a sorozatot nemzetközi szinten már 14. éve szervező Peter Auto sportigazgatója, Pierre-Antoine Lecoutour is, aki elárulta, hét kategóriában 150-160 versenyautó áll majd rajthoz a péntektől vasárnapig tartó viadalon az ötvenes évek GT-autóitól a legendás F2-es verdákon keresztül a nyolcvanas évek sportautóig, amelyek főszereplői voltak a legendás Le Mans-i 24 órás viadaloknak. Az egyik legnagyobb név az ötszörös Le Mans-i győztes Emanuele Pirro, aki három évet eltöltött a Formula–1-ben is.

Legalább ilyen közelről lehet majd megnézni az autókat, a Paddock-ban

Legalább ilyen közelről lehet majd megnézni az autókat

Különböző kategóriák versenyeit láthatjuk majd a ringen, lesznek régi F2-es autók, de klasszikus Endurance Racing autók is, például Porsche 917 vagy Ferrari 512S. A Trofeo Nastro Rosso kategóriában pedig olasz méregdrága csodaautók versenyeznek, Ferrari, Maserati és Alfa Romeo-k főként. Mindezeken felül a régi Le Mans-i versenyek autóit is láthatjuk harcolni. A szervezők továbbá arra kérik a közönséget, hogy aki teheti, öltözzön a hatvanas és hetvenes éveknek megfelelően, vagy legalábbis viseljen valamilyen az adott korhoz illő kiegészítőt.

Biztosan a vörös szín fog dominálni az olasz autók versenyén, Ferrari, Maserati, Alfa Romeo

Biztosan a vörös szín fog dominálni az olasz autók versenyén

Facebook esemény: Hungaroring Classic

Hivatalos weboldal: hungaroringclassic.com

További autós hírek

Igencsak parás dologgal szerzett egy kis extra bevételt és hírnevet egy Ohio államban működő autómosó – szúrta ki a hvg.hu Nemsokára itt a...

Egy egyszerű balra kanyarodásnak indult, aztán… Beakadt a kormány fogasléc? Megszédült a sofőr? Az autóvezető hirtelen rájött, hogy gyalogos? Várjuk a megfejtéseket kommentben…...

Október 20-án, vasárnap vadgázolás történt az M3-ason, a kisbagi pihenőnél. A gázolónak hatalmas szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta!Írt néhány sort az esetről: “Sziasztok!Én...

Olvasónk András küldte nekünk a felvételt. Annyit írt hozzá: Dunaharasztin az 51-esen készült a felvétel tegnap este. Még a lovas nézett rám csúnyán...

Meglepő tartalomra hívta fel a figyelmünket olvasónk. Egy 14 éves kissrác (Matesz), állítása szerint magánterületen készít videókat a YouTube-ra “Tanuljatok velem autót vezetni”...

Kapcsolódó írások

Retro élmények a Hungaroringen!
2017. október 03.
Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték itthon első alkalommal a Hungaroring Classic nevű eseményt, mely valóban hiánypótló volt.
Hétvégi versenyek: Szoros F1-es befutó, helycsere a Moto GP összetettben
2017. augusztus 28.
A Forma-1-es Belga Nagydíj kiélezett csatát hozott Vettel és Hamilton között. A Moto GP Silverstone-ban megrendezett futama után helycsere történt az összetettben.
A COTA története
2017. október 04.
A Circuit of the Americas egy Texas állam Austin városa mellett elhelyezkedő modern versenypálya. Jelenleg az egyetlen helyszín az USA-ban, ahol F1-es futamot rendeznek.
Az International GT Open hungaroringi hétvégéjének GT3-as képei
2018. július 09.
Az International GT Open magyarországi hétvégéjét leginkább a végletesség jellemezte.