2020. augusztus 03. | 14:06

Sosem volt restaurálva, „csupán” minden törődést megkapott ez a gyönyörű veterán, amelyet most egy aukción fognak értékesíteni.

Sokat köszönhetünk a tehetős és persze nem kicsit benzinvérű autógyűjtőknek, akik pénzt, energiát és fáradtságot nem kímélve megőrzik az utókornak a legendás autók egy-egy példányát. Ők azok, akik felkutatják, csillagászati áron megvásárolják, majd egy porszáraz garázsban körbeponyvázva eltárolják őket, hogy aztán később ismét túladjanak rajtuk, rendszerint busás haszonnal.

A képeken látható, 1961-es gyártású, elefántcsont színben pompázó Mercedes-Benz 300 SL Roadstert még 1993-ban vásárolta meg jelenlegi tulajdonosa a fiának. Igazából kettőt vásárolt a mindössze 270 példányszámban gyártott autóból, mert két fia van, de most az egyik ismét kalapács alá kerül augusztus 3. és 7. között a Gooding & Company nevű aukcióház jóvoltából.

Az árverésen 850 000 és 950 000 amerikai dollár közötti összeget remélnek a még mai szemmel nézve is gyönyörű autóért, ez forintosítva nagyjából 247 és 276 millió közötti összeget jelent. A tulajdonos állítása szerint sosem újították fel igazán, szinte gyári (ezért olyan értékes). A kifogástalan állapota egyedül annak köszönhető, hogy szinte minden évben átnézették a méltán híres, veteránokra specializálódott Paul Russellel és műhelyével, ahol a szükséges törődést mindig megkapta.

Ha teljes restauráláson nem is esett át a legendás roadster, azért néhány apróbb módosítást végrehajtottak rajta az évek során. Ilyen változtatás például az autó karosszériájának átfestése, amit az eredeti White Gray (világos szürke) színről Ivory-ra (elefántcsontszín) fényeztek, illetve az új Navy Blue (sötétkék) tető felszerelése és a műszerfal betétének a külső fényezésnek megfelelő színűre való cserélése is.

Egy ilyen ritka autó bizonyára gazdára fog találni az aukción, ha nagy lesz a sorbaállás, akkor még az is elképzelhető, hogy a várt összegnél is többet adnak érte és átlépi az egymillió dolláros vételárat. Érdekes belegondolni abba, hogy egyesek szó nélkül képesek ilyen hatalmas összegeket kifizetni egy olyan autóért, aminek se híres tulajdonosa, se érdekes története vagy se valamilyen versenytrófeája nincs. Ez a Mercedes-Benz pusztán szépségének, legendájának és persze ritka mivoltának köszönheti magas értékét.