Ismét reneszánszát éli a Trabant, de vajon miért?

A napokban felreppent bombahír, miszerint a Trabant egy valamiben még mindig megelőzi a Teslát, szabályosan felrobbantotta az internetet. Németország útjain ma több kétütemű Trabant fut, mint modern Tesla – adta hírül március elején a Welt. Kiváltképp érdekes adat ez, főleg annak tükrében, hogy a keletnémet szocialista autó gyártását 1991-ben befejezték. Ráadásul nem csak sok van belőlük, de az újabb és újabb forgalomba helyezéseknek hála darabszámuk évről évre egyre csak nő! Vajon minek köszönhető a Trabi-láz?

Rövid történelmi áttekintés

Az első Trabant a P50-es széria volt, amely 1958-ban mutatkozott be a nagyközönség előtt, habár a legeslegelső példányok már ‘57 végén kigurultak a zwickaui gyár kapuján. Meglepő, de akkoriban a maga nemében meglehetősen modernnek számított a konstrukció, a fémvázra illesztett kompozit műanyag karosszériaelemek, az elöl keresztben elhelyezett motor, az elsőkerék-meghajtás és a független, ámbár laprugós kerékfelfüggesztés mind-mind előremutató volt. Korszerűtlennek számított viszont a léghűtéses kétütemű motorja, hiszen a világ autógyártása már rég a négyütemű technológiát alkalmazta.

Annak ellenére, hogy sokéves várólisták voltak a népszerű Trabantra, a mérnökök hamar a típus továbbfejlesztésén dolgoztak, az 500 köbcentis, eredetileg mindössze 18 lóerős kéthengeres erőforrása már 1960-ban 20 lóerősre erősödött, és az autó teljesen szinkronizált sebességváltót kapott. A gyors munkának hála két évvel később már a továbbfejlesztett 600-as széria mutatkozott be, amelyben egy 600 köbcentis motor szolgált bitang 23 lóerővel, és alig kellett újabb két év ahhoz, hogy 1964-ben kezdetét vegye a mifelénk is sokkal jobban ismert új Trabant, a 601-es gyártása, amely sokak számára jelenti a Trabantot.

A kezdeti, rohamléptékű fejlődés azonban hamar lelassult, és végül a Trabant szinte változatlan formában maradt gyártásban a következő évtizedekben, pedig a mérnökök az újabb generáció számtalan prototípusát készítették el már a ‘60-as évek végén. A keletnémet pártvezetés rendszerint a várhatóan magas gyártási költségekre hivatkozva valamennyit rendre visszautasította, amelynek köszönhetően a típust látszólag nem sokat fejlődött az elkövetkező bő negyed évszázadban. De ez így persze nem állja meg a helyét, mert a külső csinosítgatások mellett a lemezek alatt is lassan, de folyamatosan fejlődött azért a technika.

1989-ben bemutatkozott az újabb és máig utolsó modell, a Trabant 1.1. Bár sokak szerint ez már nem is volt „igazi” Trabant, mert modernnek számító, Volkswagen-eredetű négyütemű erőforrást, a padlóból kivezetett váltókart (a régi kormányváltó helyett), elöl tárcsafékeket és MacPherson első felfüggesztést kapott. A csendes és tiszta üzemű 45 lóerős motor csak úgy repítette a könnyű autót, kétségtelen hát, hogy a 601-es pöfögése, rekedtes hangja, lassúsága és nem utolsó sorban az imádnivaló bája örökre a múlté lett. Noha a típus ígéretes volt, a hamarosan bekövetkező politikai fordulat, a Szovjetunió felbomlása és Németország újraegyesítése hatalmas változást hozott a kisautó életében is, 3,7 millió gépkocsi legyártását követően, 1991-ben legördült az utolsó Trabant.

A ’90-es években a Trabant vált az NDK gazdasági elmaradottságának a szimbólumává, sokan, akik a jobb élet reményében nyugaton vállaltak munkát, egyszerűen elajándékozták vagy maguk mögött hagyták az autójukat. Így lett a Trabant egy lesajnálnivaló élet lesajnált ikonja, jelentős részük az enyészeté lett, ami pedig nem, az fillérekért cserélt és cserél ma is gazdát. De, ahogy az lenni szokott, a nosztalgia ismét a felszínre emelte a típust, manapság egyre többen döntenek úgy, hogy „Trabanton szállni élvezet” és korábban soha nem látott rajongás kezdi övezni az autót.

Élet a Trabanttal a mindennapokban

Milyen lehet ma együttélni egy közel 60 évvel ezelőtt megálmodott, éppen ezért teljesen elavultnak számító autóval? Vajon kinézik-e a forgalomból a kék ködöt magából kiokádó kétüteműt? Elég-e a teljesítménye a mai forgalomban, és mennyi kompromisszummal jár egy Trabi birtoklása, használata a mindennapok során? Hol lehet bele üzemanyagot tankolni, van-e hozzáértő szerelő és kapható-e még egyáltalán hozzá alkatrész? Ilyen és ehhez hasonló kérdések záporozhatnak mindenki fejében – teljesen joggal még akkor is, ha legbelül mindenki sejti a válaszokat.

A Trabantozás és általában véve az öreg autók használata, életben tartása nem kiscserkészeknek való elfoglaltság, a hétköznapokban sok lemondással, a hétvégéken sok szereléssel, sok utánajárással és anyagi ráfordítással jár ez az életforma, amely sok elszántságot és kitartást igényel. Ész érv és logika nem szól mellette, ám annál több öröm forrása lehet, ha valaki egy kis nosztalgiát csempész a saját és mások életébe az ilyen autókkal.

A Trabant elfogadásához és szellemiségének megértéséhez évtizedeket kell gondolatban visszautazni az időben, egyenesen apáink gyerek-, nagyapáink fiatalkorába, abba az időbe, amikor a saját autó a legtöbbeknek még kósza vágyálom volt csupán. A megfizethetetlen autók forgatagában az olcsó és egyébként szemrevaló Trabant megjelenése sokak számára a belépőt jelentette egy olyan életbe, amelyben a lassú és fárasztó tömegközlekedés helyett végre szabadon és kényelemben utazhat együtt a család. Főként országhatárokon belül persze...

Tömegek első sajátautós élménye köthető a Trabanthoz Magyarországon, hála neki a rokonok végre elérhetővé váltak, a távolságok lecsökkentek, a telekre gyorsan ki lehetett érni, a nyaralások és országjáró túrák pedig – régen dédelgetett álmok – végre mind megvalósíthatóak lettek. Ugyan mi fogható a hosszú, de mégis izgatott várakozással töltött hosszú évekhez, amikor a család minden vacsoránál az új autó érkezéséről beszélt? Nem csoda hát, hogy sok emberben édes emlékeket ébreszt a kicsi kocsi és egyúttal érthetővé válik, hogy valaki miért akarhat ma Trabantot használni a mindennapokban, vagy legalábbis hétvégi autóként néha-néha.

Persze egy ilyen régi autó sem komfortban, sem biztonságban, sem menetteljesítményben, sem pedig megbízhatóságban nem veheti fel a versenyt a mai modern autókkal, és a környezetvédők kedvence se lesz. Kár is volna erről beszélni. A megfelelő üzemanyag kikeverése házi feladat, és a javítanivalókat is sok esetben a tulajdonosnak egymaga kell megoldania otthon a garázsban, régi és kopott javítási útmutatók vagy internetes fórumok útmutatásai alapján. A gyenge fűtés télen, a klímátlanság nyáron sem éppen kedvez a kényelemhez szokott hátsó felünknek, de talán pont ez benne a pláne, ez még igazi gép, ahol ember és autó vállvetve küzd az elemekkel minden egyes közösen megtett kilométerért.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az öreg Trabant rengeteg régi szép emléket idéz fel, de nem csak a tulajdonosának, hanem a forgalom többi résztvevőjének is. Mert látható módon az emberek élvezik az öreg szocialista autók látványát, egy Trabantban nem a vállalhatatlanul bűzös úttorlaszt látják, amit minél hamarabb meg kell előzni, hanem gyerekkoruk emlékei elevenednek meg előttük, és szemmel láthatóan jó kedvvel nosztalgiáznak egy letűnt kor porosodó gépjárművén. A szebb állapotú vagy szépen felújított példányok útját ráadásul mindenfelé osztatlan elismerés övezi, a tulajdonosaiknak bőven kijut az elismerő pillantásokból.

A Trabantok üzemeltetéséhez szorosan hozzákapcsolódik a kiterjedt rajongói hálózat is, ahol rengeteg hasznos információval és tanáccsal szolgálnak az újdonsült tulajdonosoknak vagy azoknak, akik ismerkedni szeretnének ezzel az életformával. Nem utolsó sorban pedig az ember szociális élete is újabb lendületet vehet egy Trabant megvásárlásával, mert a márkatalálkozókon, valamint a rajongói körökben új barátokra lehet találni, és ha valaki nyitott rá, az autós találkozók amúgy is állandó programot biztosíthatnak a számára.

Erre figyelj, ha Trabantot vásárolnál

Mint minden ilyen idős autónál, a vásárláskori állapot határozza meg, hogy a későbbiekben milyen mértékű javítási, inkább felújítási költségekre lehet/kell számítani az üzembiztosság és a mindennapi használhatóság fenntartása céljából. Itt már nem a korábban elvégzett szervizek számítanak, hanem az, hogy az autó mennyit állt, hol állt, érte-e nap vagy nedvesség. A legfontosabb a karosszéria állapota, pontosabban annak mértéke, hogy mennyire rozsdás a lemezek alatt (be kell pillantani a műanyag karosszériaelemek alá), ugyanis a lakatosmunka és fényezés irreálisan sok pénzt emészthet fel a javítások során.

Sajnos a Trabantok sosem voltak a tartósságukról híresek, se a felhasznált anyagok, se a technika nem bizonyult elnyűhetetlennek – hiába, a gyártási költségeket igyekeztek annak idején a lehető legalacsonyabban tartani. Ha a kiszemelt példány sokat állt, de a karosszériája jó, a motorjára, a gumi alkatrészeire, tömítéseire bizonyára akkor is ráfér egy alapos felújítás. Az idő vasfoga a bakelit műszerfalat és kárpitokat sem kíméli, még a kormány is szeret megrepedni, eltöredezni.

A Trabant pörgős motorja különösen kényes pont, mert a kenéséról az olajjal kevert benzin gondoskodik, ha pedig nincs üzemanyag-ellátás (nem nyomjuk a gázt), akkor kenés sincsen. Éppen ezért motorféküzemben fokozott kopás jelentkezik, pontosan emiatt szerelték szabadonfutóval a negyedik fokozatot, hogy legalább országúton megszűnjön ez a káros jelenség. Ebből látszik, hogy egy ilyen autót használni is tudni kell, nem elég nyomni a gázt és tudomást sem venni a technikáról, mint egy mai autók esetében.

Az alkatrészellátás itthon akadozik, és mára hozzáértő szakember is kevés van, az meg még kevesebb, aki hajlandó is elvállalni egy Trabi szervizelését. Ha kell valami az autóhoz, azt elsősorban Németországból lehet beszerezni, ennek megfelelően igen magas összegekért. Ezen okokból kifolyólag a vásárláskori állapot a legmeghatározóbb és tényleg csak az ugorjon fejest a „trabantozásba”, akiben megvan a kellő elszántság, kitartás, van megfelelő anyagi háttere és persze elegendő szabadidővel rendelkezik, máskülönben lesz egy mozgásképtelen, felújítás közben félbemaradt autója, amely csak a helyet foglalja a garázsban.