2023. április 15. | 16:05

A modern hátsó felfüggesztés és az egybeépített váltó- és differenciálmű csak egy dolog volt a 275 GTB rengeteg újítása között.

Az 1960-as évek fontos fordulópontot jelentettek az autózás történetében, főképp az olasz márkák számára. Az évtized rengeteg új innovációt, fejlesztést és rivalizálást hozott, ami az autógyártókat arra ösztökélte, hogy egyre jobb és jobb modelleket építsenek. Az Alfa Romeo kísérletezgetett, míg a Lancia pénzügyi problémákkal küszködött, de a leginkább a Ferrari életében jelentett hatalmas változást az évtized. A 250-es modell helyett újdonságra volt szükség, ez lett a 275.

Hogy méltó utódja lehessen a méltán híres 250-esnek, a Ferrari ismét összeállt több olasz formatervező céggel, a Pininfarinával és a Scagliettivel, és a két cég nagyjából 450 darabot készített a modellből két generációja során. Az 1964-es Párizsi Autószalonon bemutatott 275 GTB, vagyis Gran Turismo Berlinetta több olyan újítást is hozott, amely elválasztotta a korszak más autóitól és ikonikussá tette.

Ilyen újdonság volt az egybeépített váltó- és differenciálmű (transaxle), valamint a független első és hátsó felfüggesztés. Bár mindkét megoldás korábban már megjelent Ferrari-gépekben, de a 275 GTB volt az első forgalomban is használható modell ezekkel a megoldásokkal.

A mérnöki megoldások mellett természetesen új külsőt is kapott a modell. Elődjéhez képest sokkal agresszívabb megjelenést adtak neki a tervezők, szélesebb, alumíniumból készült hűtőrácsa a tojástartók bordázott mintázatát kapta és formája kissé felfele görbült, mosolygó száj képzetét keltve. Emellé párosult a hatalmas, plexiüveg fényszóró, amely teljessé tette az autó arcát.

A kasztni formája igyekezett megtartani a 250 vonalait, hosszú, csepp alakot adva az autónak. A hátrébb helyezett vezetőfülke és az azt követő, hirtelen lecsapott Kammback-fenék csak megerősítette a potenciális vásárlókat, hogy a 275 GTB akár a versenypályán is megállj a helyét. A formatervért a Pininfarina felelt, az építésért a Scaglietti, utóbbi miatt az autó majdnem minden szegletében felbukkan az alumínium. Az ajtó, a motorháztető és a csomagtartó is alu ötvözet, de más elemek teljes mértékben a könnyűfémből készültek.

A vezetőfülkét három ablak foglalt keretbe, a szélvédő csinos kanyarral az autó oldalára is rányúlt, a hátsó szélvédő viszont éppen ellenkezőleg, majdhogynem teljesen lapos formát kapott. Az oldalsó ablakok mögött három légterelő helyezkedett el, amely az elülső oldalpanelen lévő négy másikkal állt párban. A belső letisztult, bőr és fa keveréke, a műszerfal és a kapcsolók is mind egy versenyautó érzetét keltették, amelyet csak megerősített a kormánykerék.

Az 1966-os, második széria némi ráncfelvarrást kapott, az autó orra hosszabb és vékonyabb lett, a motorháztető pedig laposabb, a hátsó részen pedig éppen az ellenkező dolog történt, a hátsó szélvédőt valamivel szélesebbé tették, a csomagtartó ajtajának tartóit pedig áthelyezték a nagyobb tér érdekében. A két modellt manapság rövid és hosszú orrúként különítik el.

Mindkét széria a Ferrari 3,3 literes, V12-es Colombo motorját kapta, Weber karburátorralokkal. A belső alkatrészek a 250 GTO-modellekben is használt darabok voltak, így a vevők tudták, mit rejt a motor. Emellé társult az ötsebességes kézi váltó és a Ferrari adatai szerint 280 lóerőre és 258 km/órás végsebességre volt képes az autó.

Bár eredetileg utcai használatra tervezték, a 275 GTB motorjának és formatervének köszönhetően könnyűszerrel alkalmas volt versenyzésre is. Így külön megrendelésre a Ferrari 10 „Competizione" kivitelt is gyártott az első szériából, amelyek még több alumínium elemet kaptak a súlycsökkentés érdekében, emellett több karburátort és nagyobb üzemanyagtankot. A második, hosszú orrú szériából 12 darabot gyártottak a versenypályára, teljesen alumínium kasztnival.

A híres 275 GTB gyártását majdnem két év után, 1966 nyarán fejezték be. Az utcai forgalomban is használható modellek száma összesen 442 volt, 236 darab első szériás, rövid orrú és 206 második szériás, hosszú orrú 275 GTB gurult ki a Ferrari műhelyéből.

National Motor Museum/Heritage Images/Getty Images