2019. június 05. | 05:07

Székesfehérvár környékén még hárman is látták, ahogy az autópályán szembe megy a menetiránnyal az ámokfutó, ám egyszer csak köddé vált

Az index.hu egyik olvasója küldött be a hírportálnak egy 9 másodperces videófelvételt. A képkockákon látható, ahogyan a menetiránnyal megegyező jármű egyik utasa lekamerázza, amint a fizikai akadállyal (értsd szalagkorláttal és fűvel) határolt túloldali sávban, a forgalommal szemben hajt meglehetősen nagy tempóval egy gépjármű.

Az ámokfutóról többen is bejelentést tettek. Az eset június 4-én kedden történt délelőtt fél 11 magasságában. A forgalommal szemben haladó sofőrt Székesfehérvár térségében kamerázták le, Siófok irányába igyekezett.

Az Index megkeresésére a rendőrség arról tájékoztatta a portált, hogy hárman is bejelentették, hogy a 70. kilométerkő környékén a belső forgalmi sávban halad egy fehér színű furgon. A helyszínre küldött rendfenntartó erők azonban hűlt helyét találták a bejelentett kocsinak, sőt, a lehajtók környékén sem jártak sikerrel. A rendőrök ennek okán nem intézkedtek, nem zártak le utat sem. Szerencsére baleset nem történt.

Nem ez az első eset, hogy nem találnak valamit a jardok, el sem hiszed, minek a bejelentésére kérik a Gyergyószentmiklós környéki lakosságot.