2020. július 21. | 14:17

A bűnbanda góréja nem akármilyen autókat halmozott fel a garázsában.

Húsz év börtönbüntetést is kaphat az a győri kötődésű, élelmiszer-ipari termékekkel kereskedő „üzletember”, aki a bűntársaival több milliárd forint áfát csalt el, a hírről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számolt be.

A NAV-osok lefoglalták a bűncselekményből származó vagyont, amelybe a luxusautók is beletartoztak. A bűnbanda góréja bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár 20 év börtönre is számíthat, írja a NAV.

A Budapest és Győr környéki cégeket behálózó szervezet nettó áron vásárolt élelmiszeripari termékeket (sajtot, csokoládét, kavát stb.) és azt Magyarországon nagykereskedőknek, szállodai beszállítóknak adta tovább. Az élelmiszermaffia negyedévente cserélődő, bukó cégeken keresztül szerezte be az árut. Ezek a cégek fiktív adatokat adtak meg, ha egyáltalán benyújtották az adóbevallásukat (de sokszor nem is törték magukat ezen), így csökkentve a haszonhúzók fizetendő adóját.

A NAV nyomozói kiderítették, hogy a bűnbandán keresztül több tízezer tonna élelmiszer került az itthoni vendéglátóhelyekre és a hazai boltok polcaira. A maffiózók több mint egymillió magyar éves sajtfogyasztását fedezték illegális keretek között, ez jól mutatja, hogy nagyban utaztak, nem kispályás bűnözőkről van szó.

A NAV és a TEK kétnapos közös akciójában összesen 85 helyszínen tartottak kutatást a nyomozók. A győri egyenruhások luxusautókat – Lamborghini Aventador, Bentley Continental, Porsche – és nagyon sok készpénzt is lefoglaltak. Emellett ingatlanokat és bankszámlákat is zároltak. A tűzközelben dolgozó nyomozók arról számoltak be, hogy a lefoglalt vagyon értéke megközelíti a 1,5 milliárd forintot.

A két nap alatt összesen 24 gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók, 5 főt pedig őrizetbe is vettek, az ő letartóztatásukat a Budai Központi Kerületi Bíróság időközben már el is rendelte.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal