2021. április 13. | 10:02

A súlyos balesethez három mentőhelikoptert riasztott a hatóság.

Tragédia történt vasárnap késő este Németországban: két magyar állampolgár meghalt, utastársaik közül pedig többen súlyosan megsérültek a bajorországi Zwiesel közelében történt autóbalesetben.

A BR24 hírportál beszámolója szerint a késő esti órákban a járőrök közúti ellenőrzés alá szerettek volna vonni egy gépjárművet, melyen olyan rendszám szerepelt, amelyet a Németországból kivitelre szánt járművekre aggatnak. A BMW sofőrje azonban nem állt meg a rendőri jelzésre, hanem a szakadó esőben nagy gázt adott és elhajtott.

Az egyenruhások azonnal az autó nyomába eredtek, hamarosan azonban szem elől tévesztették az üldözött járművet. Körülbelül 20 perccel később befutott egy segélyhívás a rendőrőrsre, a telefonáló arról számolt be, hogy egy autó fának csapódott, mint kiderült, arról a BMW-ről van szó, amelyet korábban megpróbáltak utolérni a rend őrei.

A kocsiban összesen hét magyar állampolgár utazott. A sofőr, egy 29 éves férfi a helyszínen belehalt a sérüléseibe, míg az egyik utas, egy nő, a kórházba szállítás után vesztette életét. Többen súlyos sérüléseket szenvedtek a balesetben. A helyszínre három mentőhelikopter érkezett, az egyik külföldről, egészen pontosan Csehországból szállt fel.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a sofőr miért nem állt meg a rendőröknek, és miért menekült el nagy sebességgel. A rendőrségi szóvivő annyit elárult, hogy a BMW-re feltett rendszám eredetileg egy Mercedeshez tartozott. Jelenleg egy rendőrségi munkacsoport vizsgálja az ügy körülményeit.

24.hu

BR24

Depositphotos