Az amputált lábbal élő Attila autóversenyzővé válhatott egy napra

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-06-17, 12:12

Attila történetéből erőt meríthetnek azok, akik most elveszettnek érzik magukat.

László Attila bal lábát térd alatt amputálni kellett 2018 nyarán, miután a német túraautó-bajnokság (DTM) futamán Lucas Auer a falnak nyomta őt a versenyautójával a Hungaroring boxutcájában. A férfi az amputáció elvégzése után nem zuhant össze, új célokat tűzött ki maga elé, nemrégiben pedig Zengő Zoltán és a Zengő Motorsport segítségével beülhetett egy versenyautóba, így valóra vált az egyik gyerekkori álma.

László Attila sétál a Hungaroring boxutcájában

Attila kisgyerek kora óta rajong a motorsportért, a versenyzéssel is megpróbálkozott, mellette pedig szimulátorozott, végül aztán sportbíró lett belőle. A férfi jól emlékszik a két évvel ezelőtt történt baleset körülményeire.

„Ragyogó napsütésben indult el a futam, minden autó slick gumikkal rajtolt el, de nem sokkal később leszakadt az ég, és a pilóták elkezdtek kijönni kereket cserélni. A boxutcában Lucas Auer autója megcsúszott a vizes burkolaton, és nekem, valamint egy mellettem álló másik versenybírónak ütközött. Nem volt időnk reagálni, nagyjából öt méterről beszélünk, 50-55 kilométer per óránál is nagyon rövid idő alatt megtesz ennyit egy autó. Amikor visszatolták rólam az autót, láttam elrepülni a cipőmet, aztán a zokniban fityegni a lábfejemet. Ezután odébbugráltam. Tudtam, hogy nagy a baj, de nem javeszékeltem, mert attól meggyógyulni nem lehet.”

A megcsúszás egy másik kameraállásból:

A baleset után Attilát mentőhelikopter szállították a Honvéd-kórházba, ahol a sebészek megpróbálták megmenteni a lábát.

„Egy héttel a baleset után elkezdett feketedni a lábfejem, és az orvosok az amputáció mellett döntöttek. Június 13-án normál esetben a házassági évfordulómat kellett volna ünnepelnem, ehelyett egy műtőben feküdtem, ahol levágták a bal lábamat. Még a kórházban lábadoztam, amikor vendégem jött: a balesetet okozó pilóta, Lucas Auer az édesanyjával együtt látogatott meg. Fél órát beszélgettünk teljesen normális hangnemben, és bár azt hittem, dühös leszek rá, meg kell mondanom, hogy nem éreztem haragot. Szeptemberre megtanultam használni a protézist, és bár elég furcsa érzés volt, hogy a két combom kerülete között nyolc centi lett a különbség, az első utam a gokartpályára vezetett. Talán a székely vér miatt van, de soha nem azon keseregtem, ami történt, hanem mindig megpróbáltam csak előre nézni. Ebben sokat segített a feleségem, és a most már négyéves kislányom, aki egy pillanatra sem hagyta, hogy magamba forduljak. Mindig volt előttem egy cél, amiért küzdhettem, és ez erőt adott” – mondta Attila, aki parakerékpárosként Európa- és világbajnokságon is képviselte Magyarországot az utóbbi években.

László Attila gokartozás közben
Fotó: László Attila/Facebook

Zengőék már márciusban szerették volna versenyautóba ültetni Attilát, de a koronavírus-járvány miatt ez nem jött össze. De ami késik, nem múlik, pár napja az amputált lábú versenybíró felölthette magára az autóversenyzőknek készített speciális overált a Hungaroringen, majd bepattant a Zengő Motorsport egyik bivalyerős versenygépébe.

„Egyszer csak ott ültem a pilótaülésben, mellettem a csapat WTCR-pilótája, Boldizs Bence, Zengő Zoli pedig tanácsokkal látott el. Tudtam, hogy nem a pályacsúcs megdöntéséről szól ez a nap, az első pár kanyart még talán utcai autóval is lassúnak éreztem volna, de az első két kör után megjött a bátorságom. Volt egy meleg pillanat is, az igen veszélyes 11-es kanyarban megúszott az autó feneke, mert nem sikerült elég jól bemelegítenem a gumikat, és nem volt megfelelő a tapadás, de a szimulátoros, illetve gokartos tapasztalatomnak köszönhetően szerencsére megfogtam az autót. Borzasztó hálás vagyok a Zengő Motorsportnak, hogy lehetővé tette számomra ezt az élményt. Hozzáteszem, kicsit kirondítottak velem, mert így, hogy belekóstolhattam az élménybe, még jobban vágyom rá, mint korábban” - idézte fel a történteket Attila egy széles mosoly kíséretében.

László Attila a családja körében
Fotó: László Attila/Facebook

Kapcsolódó írások

1969 Dodge Charger Daytona, fekete, elölnézet, oldalnézet, balról
2019. október 19.
1969-ben mutatkozott be a NASCAR történetének egyik legikonikusabb sportautója, a Plymouth Superbird testvéreként is ismert Dodge Charger Daytona
Videó: Le tud győzni egy gepárd egy Formula E autót?
2017. december 16.
A Formula, illetve egyéb versenysorozatok csapatai a téli pihenő alatt időről-időre meghökkentő dolgokkal rukkolnak elő. Ezúttal épp Jean Eric Vergne mérte össze gyorsaságát egy gepárddal...

További hírek