Az E-HS9 Kína új elektromos SUV modellje

Ujj Péter újságíró
Közzétéve:
2020-07-30, 10:08

Megérkezett a teljesen friss Hongqi E-HS9 elektromos szabadidő-autó, de a formája mégis nagyon ismerős valahonnan.

Mifelénk a kínai autógyártás fantasztikus termékei szinte egyáltalán nem ismertek, pedig nagyon jelentős mennyiségben készülnek ott autók. Az éves értékesítési darabszámokban sok ismert nyugati márkát lepipálnak a kínai gyártók még úgy is, hogy csak a hazai piacra készítenek autókat, nulla az export. Például a világ 5 legjobban fogyó elektromos autója közül 3 kínai, és még csak a nevüket sem tudjuk.

Hongqi E-HS9 elektromos szabadidő-autó

Voltak/vannak ugyan próbálkozások arra vonatkozóan, hogy bevegyék az európai vagy az észak-amerikai piacokat az autóikkal, de eddig sosem sikerült. Talán az a baj, hogy az itteni ízlések és elvárások távol esnek az övéiktől, talán az, hogy eddig elég silány minőségű járműveket készítettek. De az is elképzelhető, hogy a mi gyomrunk egyszerűen nem veszi be a nyugati márkák folyamatos utánzását dizájnfronton.

A 2000-es években Kína volt az autómásolás mekkája (talán még mindig az), elsősorban a nyugati prémiummárkák, köztük főleg Audik, BMW-k és Mercedesek estek áldozatul a kínai tervezőknek, de imádták leutánozni a Volkswagen autóit is. Amelyik itteni modell formavilága megtetszett nekik, azt fogták és pofa nélkül lemásolták. Tiltakoztak is a nagy márkák ezen gyakorlat ellen, de a kínai kommunista vezetés védőhálóját élvező távol-keleti gyártók csak röhögtek a markukban.

Hongqi E-HS9 elektromos szabadidő-autó

A Hongqi Kína harmadik legnagyobb autógyártó konszernjéhez, a FAW Grouphoz tartozik, és az ország legrégebbi személyautókat gyártó márkájának számít (alapítva: 1958). Eredetileg pártvezetőknek készítettek felsőkategóriás limuzinokat, az utóbbi időben viszont igyekeznek kibővíteni a portfóliójukat mindenféle járművel, sőt, terveik között szerepel, hogy előbb-utóbb a nyugati piacokra is betörnek.

2020-ban már úgy néz ki, egyáltalán nem hamvába halt ötlet ez a kínaiak részéről, főleg az elektromos autók piacán, ahol rendkívül erősek. A napokban mutatkozott be a gyártó elektromos szabadidő-autója, a Hongqi E-HS9, amely technológiájával is készen állhat arra, hogy tegyen egy próbát Kínán kívül is. Egyelőre viszont csak az országon belül elérhető, nem tudni, hogy tervezik-e exportálni más piacokra.

Hongqi E-HS9 elektromos szabadidő-autó beltér

Az autót két villanymotor hajtja (egy-egy az első- és hátsó tengelyeken), a rendszer kombinált összteljesítménye 510 lóerő, maximális forgatónyomatéka pedig 770 Nm. A kellő hatótávot egy 92,4 kWh kapacitású akkupakk garantálja, az nem ismert, hogy pontosan mennyit képes elmenni egy feltöltéssel. Ezek a számok egyébként simán lehetnének egy európai modell adatlapján is.

Dizájn tekintetében azonban nagyon „kínaisra” sikeredett az autó. Ez két dolgot jelent: tipikusan hatalmas hűtőmaszk díszeleg az orrán (a BMW is a kínaiak miatt növeli folyamatosan a veséinek méretét – ott ez a divat, ez kell a népnek), a formája pedig nyomokban emlékeztet a nyugati modellekére. Úgy látszik, a másolás szokását nem sikerült még teljesen levetkőzniük, az új elektromos SUV egyfajta keveréke az Audi e-tronnak, a Range Rovernek, de egy csipetnyi Mercedes és Volvo is van a génjeiben.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

2019. december 07.
Az lehetetlen, hogy ezt az otromba valamit komolyan gondolta a marslakó Elon Musk.  
A Ford 2 plug-in hibridet szán a kínai piacra
2017. április 07.
A Ford felfedte terveit a kínai piaccal kapcsolatban, hogy 2025-re széles palettával rendelkezzenek az elektromos, plug-in hibrid és egyéb elektromos járművekkel

További hírek