B-kategóriás jogosítványod van? Akkor ez a hír érdekelni fog!

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-06-16, 09:01

Ez a változás kapóra jöhet a sofőrhiánnyal küzdő mentőszolgálatnak.

A Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet, amely lehetővé teszi, hogy 3,5 tonnánál nehezebb járműveket is vezethessünk B-kategóriás (úrvezetői) jogosítvánnyal.

Magyarországon kiadott vezetői engedélyek egymásra dobálva

B-kategóriás jogsival eddig csak olyan, a 3500 kilogrammot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsit lehetett vezetni, amelyet a vezetőn kívül maximum nyolc utas szállítására terveztek és gyártottak.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szövege szerint mentőautót és alternatív meghajtású járművet is vezethetünk majd B-kategóriás jogosítvánnyal. Az új szabályok szerint ezeket a járműveket 4250 kilogrammig vezethetjük, abban az esetben, ha már két éves a jogsink.

A változás segíthet a sofőrgondokkal küzdő mentőszolgálatnak, az alternatív hajtású járművek esetében pedig azért volt szükség a kormányrendelet kiegészítésére, mert az akkumulátorok miatt az ilyen típusú közlekedési eszközök vélhetően nehezebbek lesznek. A módosítás mentőautókra vonatkozó része 2020. június 12-től lépett hatályba, az elektromos autókra vonatkozó bekezdés 2021. május 23-tól lesz érvényes.

A jogi megfogalmazás egészen pontosan így hangzik:

„B” kategória meghatározásától eltérően, belföldön a 3500 kg-ot meghaladó, de 4250 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű, pótkocsi nélküli olyan jármű is vezethető, amely az Országos Mentőszolgálat sürgősségi betegellátást végző mentőjárműve.”

Második felvonás:

Legalább két éve érvényes „B” kategóriájú vezetői engedéllyel – amely nem kezdő vezetői engedély – a 2. mellékletben a „B” kategória meghatározásától eltérően, belföldön a 3500 kg-ot meghaladó, de 4250 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű, pótkocsi nélküli, alternatív üzemanyaggal működő jármű is vezethető, feltéve, hogy

  • a) a 3500 kg feletti tömeg a meghajtó rendszernek az ugyanolyan méretű, külső gyújtású vagy kompressziós gyújtású hagyományos belső égésű motorral ellátott jármű meghajtórendszeréhez viszonyított többlettömegének eredménye, valamint
  • b) a teherbíró kapacitás ugyanezen nem alternatív üzemanyagú járműhöz viszonyítva nem nagyobb.”

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

vezetői engedély
2019. április 24.
A kézzelfogható jogosítvány megszűnése, átalakulása mellett a személyi igazolvány is megújul, továbbá a gyászbejelentés és a házasságkötés adminisztrációjában is változások lesznek
Egymásra dobált vezetői engedélyek felülről fotózva
2019. november 13.
Gyorsabban lehet majd jogosítványhoz jutni.

További hírek