2020. augusztus 28. | 14:39

A luxusautó modellciklusa felénél megkapta a kötelező ráncfelvarrást.

A legfontosabb változás, hogy ezentúl kettő helyett három hibrid kivitelben is megkapható a zászlóshajó, és leköszön az 550 lóerős Panamera Turbo, helyét az új Turbo S veszi át. Átdolgozott, 4,0 literes V8-as motorja 80 lóerővel többet, azaz 630 lóerőt fog teljesíteni, forgatónyomatéka pedig 770-ről 820 Nm-re nő. A hírek szerint 2,9 másodperc elég lesz neki a 100 km/órás sebesség eléréséhez, amivel fél másodperccel gyorsabb lesz, mint a búcsúzó sima Turbo. Végsebesség tekintetében is lesz növekedés természetesen, a Turbo S akár 315 km/órával is hasíthat, ami 11 km/órával több, mint a mostani Turbo esetében.

Az ismert Panamera GTS kivitel is izmosodik, hogy csökkentse a megjelenő Turbo S után keletkező rést, 460 lóerőről 480-re nő a teljesítménye. Egykor a GTS kivitel szívó V8-as motort kapott, egy ideje azonban már az is turbóval lélegeztetett. A rajongók nemtetszését csillapítandó az új GTS erőforrását úgy hangolták, hogy ereje lineárisabban, a fordulatszám növekedésével épüljön fel, mint egy szívómotor esetében, a megfelelő öblösebb hangzásról pedig átdolgozott kipufogórendszer gondoskodik.

Az új hibrid a Panamera 4S E-Hybrid nevet kapja, és a sima 4 E-Hybrid, valamint a szintén hibrid csúcsmodell Turbo S E-Hybrid közé ékelődik majd be. A 4S E-Hybrid meglehetősen erős lesz, 2,9 literes V6-os bitrubó motorja a kiegészítő villanymotorral együtt 560 erőt fog kipumpálni magából. Hogy a mostani 4 E-Hybrid a 462 lóerőről, vagy a csúcs-Panamera 680 lóerőről mennyire fog erősödni, az majd egy későbbi időpontban derül ki.

Az új 4S hibrid kivitel menetteljesítményei meggyőzőek lesznek, a Porsche 3,7 másodperces 100-ra gyorsulásról és 296 km/órás végsebességről beszél. Összehasonlításképpen, a mostani 4 hibrid 4,6 másodperc alatt gyorsul és 278 km/órával képes maximum menni. Talán relevánsabb információ azonban, hogy valamennyi hibrid Porsche Panamera akkumulátorának mérete is javul, a jelenlegi 14,1 kW-óráról 17,9 kW-órára nő a kapacitás. Egyelőre csak a 4S hibrid elektromos hatótávja ismert, a WLTP-szabvány szerint 54 km-t lesz képes megtenni az eltárolt elektronokkal. Ez 30%-os javulás a 4 E-Hybridhez képest.

A faceliftes modellben nem csupán az erőforrások változnak a lemezek alatt, teljesen átdolgozott futómű, új menetdinamikai programok (PASM), új kormányzás és javított stabilitáskontrol is jár a megújult Panamérához. A Porsche azt mondja, hogy az autó sokkal inkább környezetbarát, jelentősen komfortosabb és sportosabb is lesz egyúttal, mint a régi. Na igen, mi mást is mondhatnának?

Ami a kívülről is látható változásokat illeti, mind a hagyományos szedán, a nyújtott Executive limuzin és a kombi Sport Turismo is kap némi ráncfelvarrást. 2021-től alapáron jár mindhárom modellhez a most még fizetős Sport Desing orr, ami nagyobb légbeömlőket, sportosabb hűtőrácsokat és egyúttal új kialakítású első fényszórókat, illetve menetfényeket takar. Hátul csupán az átrajzolt LED-es lámpák jelentik a változást. Opcióként jön egy 20-as és egy 21-es felnigarnitúra, amivel immáron 10 felni közül lehet választani.

A belső térben nem eszközöltek változtatásokat, de az infotainment rendszer funkcióin javítottak. A hangvezérlés, a táblafelismerés és az okostelefon-tükrözés is sokkal gördülékenyebben, jobban működik, mint korábban. A vezetéstámogató rendszerek tárháza is bővült olyan értelemben, hogy ezentúl a sávtartót és a táblafelismerő funkciót is alapáron megkapja valamennyi modell. A hivatalos magyarországi árak még nem ismertek, de ez hamarosan megváltozik, mert ősztől már rendelhető lesz az új Porsche Panamera.