2020. február 21. | 13:18

Mindezt úgy ígérik, hogy közben növelik az eladásaikat.

A gyártóknak rendesen meg van kötve a kezük, a szigorú kibocsátási-normák miatt nem adhatnak csak úgy el egy sokat fogyasztó V8-ast, valamilyen módon el kell mellé adniuk 10 darab 1,4 literes motorral szerelt kisautót is, hogy kijöjjön a flottaátlag. (Ennek nem számoltam pontosan utána, csupán szemléltetni szeretném az arányokat.) Az Európai Unió 2020-ban 95 gramm CO2/km/autó értékben határozta meg a maximális kibocsátási értéket.

Persze ez csak flottaátlag, létezhetnek ennél jóval magasabb értékeket produkáló járművek is a piacon. Aztán ott van az a fajta engedmény is, hogy a gyártók legtöbbet fogyasztó autóik 5%-át egyelőre nem is számolják bele az eredménybe. Ennek köszönhetően az 500 grammokat produkáló X6 M-ek – ha maradunk a BMW-nél – mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül közlekedhetnek az utakon. Legalábbis egyelőre, amíg nem kell velük számolni.

A tendencia azonban világos, minden gyártónak az a feladata, hogy drasztikusan csökkentse az eladott autóinak a károsanyag-kibocsátását. Mintha az autók ölnék meg a Földet és nem a masszív állattenyésztés, a kőszén alapú áramtermelés, a rohamléptékben növekedő légiközlekedés vagy az a rengeteg óceánjáró teherhajó, amely az emberek kielégíthetetlen vásárlási kényszere miatt pöfög a világtengereken. De ebbe most ne menjünk bele, a legegyszerűbb úgyis az autóipart okolni mindenért.

A BMW 2018-ban 128g szén-dioxidot engedett a levegőbe autónként és kilométerenként, 2019-ben jelentőset nem tudtak javulni, 2020-ban viszont 20%-ot szeretnének csökkenni. Tehát ha úgy vesszük, egyik pillanatról a másikra szeretnék 100 gramm környékére redukálni az eredményt. Hogyan, miként? Arról nem szól a fáma, feltehetően a villanyosított modellek eladásait (plug-in hibridek, teljesen elektromos autók) szeretnék felpörgetni.

Itt jön a képbe még egy engedmény: 2020-ban egy eladott elektromos autót kettőnek vesz a szabályozás, tehát a végső kibocsátási eredmény kiszámolásakor 20 ezer eladott villanyautót 40 ezernek számolnak majd. Ez manipuláció, de valamennyi engedményt tenniük kellett a törvényhozóknak az autógyártók irányába. Tehát ha a BMW-nek sikerül felpörgetnie a villanyautó értékesítését, továbbá emellett a többi vásárlójuk is inkább a plug-in hibridek felé fordul, még ki is jöhet a prognosztizált 100 gramm, de biztosan nem lesz egyszerű elérni.